Megkezdődött a 2016/2017. évi Meet the scientist programsorozat

2016. november 16-án, Budapest IX. kerületében, a Leövey Klára Gimnáziumban rendeztük meg a Meet the scientist program idei nyitórendezvényét.

A programot a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ), a Magyar Fulbright Bizottság és az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége indította el. Célja a műszaki és természettudományok, illetve az amerikai tanulmányi lehetőségek népszerűsítése, magyar középiskolások körében.
A program a 2016/2017 első félévében 1 fővárosi és 3 vidéki (pl. Székesfehérvár, Csongrád, Szeged) középiskolába látogat el, ahol a természettudományok és a műszaki tudományok területén dolgozó, korábbi Fulbright-ösztöndíjasok tartanak népszerűsítő előadásokat, ill. különböző előadók mutatnak be látványos kísérleteket.

 

A nyitórendezvényen köszöntőt mondott Dr. Bácskai János IX. kerületi polgármestere, dr. Antos László, a Magyar Innovációs Szövetség képviselője, Christopher Machin, az Amerikai Nagykövetség kulturális attaséja és az iskola igazgatónője, Sebőkné Orosz Katalin is. Az eseményen jelen volt még a Magyar Fulbright Bizottságtól Dr. Brückner Huba.

 

A sorozat első előadását Dr. Nagy Márton, az ELTE Atomfizika Tanszék kutatója tartotta, „Az ősanyag nyomában: Nehézionfizikai kutatások Long Island-en" címmel. Az előadó betekintést nyújtott a részecskefizikába, beszámolt a Fulbright-ösztöndíjáról, melyet a Brookhaven National Laboratory-ban töltött, és kitért arra, hogy mi is az a PHENIX kísérlet

 

Végezetül a Csatári László Öveges József-díjas, Ericsson díjas fizika-informatika-ábrázoló geometria szakos tanár mutatott be az előadás témájához kapcsolódó különleges kísérleteket.

 

A rendezvényekhez kapcsolódva működik a program honlapja (www.meetthescientist.hu) is, ahol megtekinthetők az előadásoknak a fotói és a videói is. Aktív a program Facebook csoportja (facebook.com/meetthescientist) is, ahol immáron több mint 2080 ember követi a programokat.