Első alkalommal látogat az idén a II. UNIQA Balaton Regatta mezőnye legnagyobb tavunk keleti medencéjébe, hogy a várhatóan száz hajó, augusztus 16-án, Siófokon küzdjön meg a bajnoki pontokért. A bajnokság résztvevői mellett a magyarországi autóimportőrök és márkakereskedők csapatai az I. UNIQA Autós Regattán külön értékelve is összemérhetik tudásukat.
A Balaton nyugati medencéjében megrendezett négy forduló után, a keleti medence meghódítására készül a II. UNIQA Balaton Regatta mezőnye. Dániel Gábor versenyigazgató ezúttal is két pályát jelölt ki, amelyből a verseny előtti kormányos értekezleten, a szél irányától és erősségétől függően dönti el, hogy melyiket kell teljesítenie a mezőnynek.
„Ami biztos, hogy a rajt Siófokon lesz. Az A pálya első jele a siófoki Európa Hotel előtt kihelyezett bója. Innen Alsóörs felé fordul a mezőny, majd félvíznél lesz a következő jel, innen kell visszatérnie a BH Zrt. siófoki kikötőjébe" - mondta Dániel Gábor.
„A B pálya szintén a BH Zrt siófoki kikötője elől indul és a Tihanyi hajózási útvonalon haladva, kerüli meg a bóját, és tér vissza Siófokra. Negyedik éve rendezünk itt versenyt, a tapasztalat szerint közepes szél esetén a leggyorsabbak 1-1,5 óra alatt teljesítik a távot, a lassabb hajóknak erre kb. 3 órára lesz szükségük."
Három futammal a bajnokság vége előtt egyre szorosabbá válik a II. UNIQA Balaton Regatta bajnoksága. Yardstick I-ben a Kacor és a Kepi külön versenyéről szólt a szezon. Az egymáshoz viszonyított eredmények alapján a Kacor ugyan 4:1-re vezet a Kepivel szemben, pontszámban viszont mindössze hat egység a különbség közöttük, úgyhogy a bajnokság teljesen nyitott.
Hasonló a helyzet a Yardstick II-ben, ahol a Sarah With Love ugyan három alkalommal győzte le a Kisvacakot, és csak kétszer végzett mögötte, mégis Kisvacak eddig négy ponttal többet gyűjtött, és vezeti a bajnokságot. Azonban mindkét hajóra veszélyes lehet még a harmadik helyezett CUL8R is, amelyik mindössze öt ponttal marad el Sarah With Love mögött.
Minden kétséget kizáróan azonban a Yardstick III bajnoksága a legizgalmasabb, ahol a baltonlellei futam után hármas holtverseny alakult ki az élen. A Four Sails, a Soczi és a Bátor is egyaránt 171 ponttal áll az élen. Sőt a negyedik, ötödik helyezett sincs sokkal lemaradva, hiszen a Szi-Vi öt, a Dudu pedig hat pont hátránnyal követi az első hármat.
A II. UNIQA Balaton Regatta ötödik fordulója ad otthont az I. UNIQA Autós Reagattának is, amelyen a magyarországi autóimportőrök és márkakereskedők indíthatnak csapatokat. A mezőnyben mind a résztvevő cégek, mind pedig a kapitányok között várható meglepetés.
A verseny vendége lesz a hétszeres magyar rali bajnok ifj. Tóth János, aki az elmúlt két évben az IRC-sorozatban képviseli hazánkat. A kikötőben kiállításra kerül a Magyarországon egyedülállónak számító Peugeot 207 Szuper-2000-es versenyautója is.
A verseny szárazföldi élményeit fokozza majd egy gokart és egy kerékcsere verseny. Mind a kettőn értékes fődíjjal.
Regatta szótár: A pontozás menete
A II. UNIQA Balaton Reagatta bajnokság futamain elindult valamennyi hajó, a végső eredményétől függetlenül kap 5 pontot (kapott pont). Ezenfelül az egyes Yardstick osztályokban elért helyezés után kap annyi pontot a hajó ahány csapatot az adott futamon (szerzett pont). A futam közben kiesett csapatok 0 szerzett pontot kapnak, függetlenül a kiesés sorrendjétől. A bajnokságban, nyolc megtartott futam esetén, minden hajónak a hét legjobb eredménye kerül beszámításra.
Média információ
A média munkatársait augusztus 16-án, szombaton reggel nyolc órától várjuk a siófoki Hotel Móló strandján felállított nevezési sátorban, ahol minden információt megkaphatnak a versennyel kapcsolatban. A média képviselői a versenyt két média/VIP hajóról tekinthetik meg. A két hajó kb. 10:30-kor fut ki a siófoki kikötőből. Az egyik kb. két óra elteltével 12:30-kor kiköt, ekkor lehetőség nyílik a le és felszállásra.
| |
|
II. UNIQA Balalton Regatta ötödik futam, Siófok, program
|
|
2008. augusztus 16., szombat
|
|
7:30 helyszíni nevezés
|
|
11:00 a verseny rajtja
|
|
12:30-13:00 várhatóan az első hajó befutási ideje (a széltől függően)
|
|
14:00 egyenkénti indítású gokart verseny a Hotel Móló parkolójában
|
|
15:00 kerékcsere verseny a Hotel Móló strandján
|
|
17:00 befutási szintidő (a verseny vége)
|
|
18:00 díjkiosztó
|
|
19:00 vacsora
|
| |
|
II. UNIQA Balaton Regatta Bajnokság élmezőnyének állása öt forduló (hat futam) után
|
| |
|
YARDSTICK I.
|
|
1. Kacor 112
|
|
2. Kepi 106
|
|
3. Madárka 91
|
|
4. Carrera 88
|
|
5. Veron 79
|
|
6. Bolero 69
|
| |
|
YARDSTICK II.
|
|
1. Kisvacak 171
|
|
2. Sarah With Love 167
|
|
3. CUL8R 162
|
|
4. Rozália 148
|
|
5. Márta 148
|
|
6. Erzsébet 144
|
| |
|
YARDSTICK III.
|
|
1. Four Sails 171
|
|
2. Soczi 171
|
|
3. Bátor 171
|
|
4. Szi-Vi 166
|
|
5. Dudu 165
|
|
6. Hava-Ria 135
|
| |
|
II. UNIQA Balaton Regatta 2008 versenynaptár
|
|
2008. május 24. II. UNIQA Regatta, Badacsony
|
|
2008. június 7. Fonyód-Keszthely (2 futam)
|
|
2008. július 12. Szigliget
|
|
2008. július 26. Balatonlelle
|
|
2008. augusztus 16. Siófok
|
|
2008. augusztus 30. Balatonföldvár
|
|
2008. szeptember 27. II. UNIQA Race End, Balatonszemes
|
| |
|
Szakmai Regatták 2008 versenynaptár
|
|
2008. június 7. I. ITH Regatta
|
|
2008. július 12. I. Samsung F480 Média Regatta
|
|
2008. július 26. II. Pilsner Urquell HoReCa Regatta
|
|
2008. augusztus 16. I. UNIQA Autós Regatta
|
|
2008. augusztus 30. I. Ingatlan Regatta, I. Zöld Regatta
|
|
*A Szakmai Regatták versenyét a II. UNIQA Balaton Regatta futamaival együtt rendezik, de a nevezőket külön értékelik.
|
|
A II. UNIQA Balaton Regatta együttműködő partnerei:
UNIQA Biztosító Zrt, Balatoni Hajózási Zrt, Pilsner Urquell, Jeep-Chrysler-Dodge, Dallmayr, Anda Present, Zwack Kosher, Seiko, Sodexo, Hungária Pezsgőpincészet, Gordiusz Alfa, Westport, Echo Residence, Presenta
|
http://www.balatonregatta.hu/,
http://www.autosregatta.hu/