Uniqa Balaton Regatta
Az idei szezon legszorosabb befutójával ért véget a II. UNIQA Balaton Regatta ötödik fordulója, Siófokon. A Capella két perc előnnyel ért célba elsőként. A második helyért az utolsó pillanatig szoros verseny folyt, amelyben a BMW Sailing Team három másodperccel jobbnak bizonyult az NJL-nél. A magyarországi autóimportőrök és márkakereskedők számára kiírt I. UNIQA Autós Regattát a BMW Magyarország Kft-csapata nyerte, az Ivanics Kft budapesti és székesfehérvári csapatai előtt.
Kiváló szélben, kellemes napsütésben zajlott az II. UNIQA Balaton Regatta ötödik futama, Siófokon, amelyen 81 hajó állt rajthoz. Hajnalban, a viharos erejű szél még a verseny megrendezését is veszélyeztette, de reggelre már kellőképpen csillapodott. A 11 órás rajtra pedig kiváló vitorlázó idővé enyhült.
BMW Sailing TeamA két pálya közül Dániel Gábor versenyigazgató, a hosszabb B-t választotta, amelyen a versenyzőknek a siófoki kikötőtől a tihanyi hajózási útvonalig terjedő 9 km-es szakaszt kellett megtenni oda-vissza. A mezőny 3 Beaufort-os szélben rajtolt, ami a futam közben egy kicsit csillapodott, de a befutóra megint beerősödött. Tihany felé kreutzoltak (cirkáltak) a hajók, a visszafelé utat 3/4 széllel spinakkerrel (hátszélvitorlával) tették meg.
Az abszolút befutási sorrend nagyon izgalmasan alakult. Sokáig a BMW Sailing Team állt az élen, de nem sokkal a cél előtt fordult a kocka, és a Capella vette át a vezetést. A végig egy bolyban lévő élmezőnyből a Capella csak egy picit tudott ellépni és két perc előnnyel elsőnek futott be. A második-negyedik helyezést szinte célfotó döntötte el. A BMW Sailing Team egy orrhosszal, három másodperccel az NJL előtt futott be, amelyet tíz másodperccel követett a Paquita.
CapellaA három Yardstick osztályban szintén szoros és olykor meglepő eredmény született. Yardstick I-ben a korábbi futamok Kacor, Kepi párversenye most elmaradt, és Széltoló nyert Flora és Madárka előtt.
Yardstick II-ben viszont a bajnokság két éllovasa végzett az élen. Ezúttal a Sarah With Love nyert a Kisvacak előtt. A harmadik pedig az Aquarius lett. Yardstick III-ban a Dudu nyert, a Belotti és a Bátor előtt.
Befutó 2-4. helyNagy sikerrel zárult a magyarországi autóimportőrök és márkakereskedők számára megrendezett I. UNIQA Autós Regatta is, amelynek a mezőnye a II. UNIQA Balaton Regatta bajnokság résztvevőivel közös versenyen, de külön értékelve vettek részt.
A győzelmet a BMW Magyarország Kft. szerezte meg a Ford és a Volvo márkákat képviselő Ivanics Kft budapesti és székesfehérvári csapatai előtt. A negyedik helyet a Porsche Hungária Kft Audi márkaképviselete szerezte meg, míg az ötödik, hatodik helyen a Kia Motors Hungária Kft. két csapata futott be.
BMW Sailing Team 1.A túravitorlás versenyt követően a résztvevők az I. Seiko Sportura gokart és I. Sandlander kerékcsere versenyen is összemérhették tudásukat.
A II. UNIQA Balaton Regatta következő futamát augusztus 30-án rendezik Balatonföldváron.
II. UNIQA Balaton Regatta Bajnokság, 7. futam (Siófok) végeredménye:
ABSZOLÚT BEFUTÁSI SORREND
|
1. Capella 1:38:05
|
| |
|
2. BMW Sailing Team 1:41:49
|
| |
|
3. NJL 1:41:52
|
| |
|
4. Paquita 1:42:02
|
| |
|
5. Sabrata 1:44:53
|
| |
|
6. Carrera 1:46:30
|
| |
| |
| |
|
YARDSTICK I
|
| |
|
1. Széltoló
|
| |
|
2. Flora
|
| |
|
3. Madárka
|
| |
|
4. Carrera
|
| |
|
5. Kepi
|
| |
|
6. NJL
|
| |
| |
| |
|
YARDSTICK II
|
| |
|
1. Sarah With Love
|
| |
|
2. Kisvacak
|
| |
|
3. Aquarius
|
| |
|
4. Dolce Vita
|
| |
|
5. Flipper
|
| |
|
6. Ogre
|
| |
| |
| |
|
YARDSTICK III
|
| |
|
1. Dudu
|
| |
|
2. Belotti
|
| |
|
3. Bátor
|
| |
|
4. Four Sails
|
| |
|
5. Soczi
|
| |
|
6. Pepper
|
*A Yardstick osztályok eredményét, az adott
I. UNIQA Autós Regatta végeredménye:
|
1. BMW Magyarország Kft.
|
| |
|
2. Ivanics Kft. Budapest
|
| |
|
3. Ivanics Kft. Székesfehérvár
|
| |
|
4. Porsche Hungária Kft Audi márkaképviselet
|
| |
|
5. Kia Motors Hungária Kft.
|
| |
|
6. Kia Motors Hungária Kft. II
|
II. UNIQA Balaton Regatta 2008 versenynaptár
|
| |
|
2008. május 24. II. UNIQA Regatta, Badacsony
|
| |
|
2008. június 7. Fonyód-Keszthely (2 futam)
|
| |
|
2008. július 12. Szigliget
|
| |
|
2008. július 26. Balatonlelle
|
| |
|
2008. augusztus 16. Siófok
|
| |
|
2008. augusztus 30. Balatonföldvár
|
| |
|
2008. szeptember 27. II. UNIQA Race End, Balatonszemes
|
Szakmai Regatták 2008 versenynaptár
|
2008. június 7. I. ITH Regatta
|
| |
|
2008. július 12. I. Samsung F480 Média Regatta
|
| |
|
2008. július 26. II. Pilsner Urquell HoReCa Regatta
|
| |
|
2008. augusztus 16. I. Autós Regatta
|
| |
|
2008. augusztus 30. I. Ingatlan Regatta, I. Zöld Regatta
|
A II. UNIQA Balaton Regatta együttműködő partnerei:
UNIQA Biztosító Zrt, Balatoni Hajózási Zrt, Pilsner Urquell, Jeep-Chrysler-Dodge, Dallmayr, Anda Present, Zwack Kosher, Seiko, Sodexo, Hungária Pezsgőpincészet, Gordiusz Alfa, Westport, Echo Residence, Presenta
http://www.balatonregatta.hu/
http://www.horecaregatta.hu/