Novenber 2: A halottak napja (latinul Commemoratio omnium Fidelium Defunctorum) mint keresztény ünnep.

Voltunk mint Ti, lesztek mint mi...Voltunk mint Ti, lesztek mint mi...A katolikusok november 2-án tartják, Mindenszentek napját követően. Magyarországon a két ünnephez kötődő szokások széles körben élnek a nem katolikusok között is. Ünneplése sok keresztény országban elterjedt a protestánsok közt is, és ünneplik az anglikánok is. Az ortodox kereszténység naptárában több halottak napja is szerepel.

z ünnep már az ókori Rómában is létezett feralia néven. A Katolikus Egyházban először 998-ban ünnepelték.

Szent Odiló clunyi apát kezdeményezése volt, hogy a Mindenszentek napja után, amely az üdvözült lelkekre emlékezik, emlékezzenek meg valamennyi elhunyt hívőről is. Az ünnep a 11. században terjedt el széles körben a clunyi bencések hatására, a 14. században vált hivatalossá. Az ünnepet azért látták szükségesnek, mert a keresztény gondolkodás szerint a kisebb bűnökért a lélek a purgatóriumban bűnhődik, és üdvözülését meggyorsíthatja, ha az élők könyörögnek érte. A halottak napján gyakran mondott imádság a Halottak olvasója, amely öt tizedből áll, Jézus öt sebének emlékezetére.

A halottak napjához számos néphit kapcsolódik. Például ilyenkor tilos volt a munka. Nem volt szabad semmiféle földmunkát végezni, hogy ne háborgassák a halottakat. Halottak napján, sőt egész hetében tilos volt mosni, mert a halottak a vízbe kerülnének, a ruha pedig megsárgul. Sokfelé terjedt el az a hiedelem, hogy a halottak ilyenkor hazalátogatnak, ezért számukra is megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra, és gyertyát gyújtottak.

A gyertyák a halottakért égtek, a tűz ugyanis megtisztulást hozott. Azonban mindenkiben közös az emlékezés, a sírok rendezése, széppé tétele. A néphit szerint azért kell megszépíteni a sírokat, hogy a halottak szívesen maradjanak nyughelyükön. A gyertyát azért gyújtják, hogy az elkóborolt lelkek visszataláljanak saját sírjukba, és ne kísértsék az élőket. Elborítják a sírokat a rokonok, hozzátartozók és barátok virágai, gyertyái. Elhelyezik virágcsokraikat, ami krizantémból és őszirózsából tevődik össze, az elmúlás jelképes virágaiból. Estére a temető fényárban pompázik. Aki nem tud kimenni a temetőbe, az otthon gyújt gyertyát szeretteinek.