[0]Idén a Boscolo New York Palace Budapest adott otthont az itbusiness hagyományos szezonnyitó fogadásának. Az itbusiness leadership award díjat idén a Vodafone Magyarország Zrt. és a HumanoIT Kft. pályázata érdemelte ki, különdíjat a MOHAnet Mobilsystems Zrt. kapott. Az év véleményformálója Doransky (Dobó Mátyás) lett.
[0]Az itbusiness évadnyitó partijaként jegyzett Inside itbusiness 2010 idén egy új funkciót is betölt az eddigieken túl. Éadnyitásról van szó most is, és persze a környezet is ehhez méltó. 2010 májusában azonban hivatalosan véget ért a gazdasági recesszió. Jelentős változások és még nagyobb munkálatok folytak a nyáron, hogy a megváltozott piaci környezetben a cégek valóban felkészülten érkezzenek vissza az őszi piacindulásra.
Így az Inside gála és az erre az alkalomra készített Nagykönyv az első igazi „ict-esemény" a válság lezártát követően. Ki élte túl a válságot? Ki nem? Vagy ki az, aki nemcsak egyszerűen túlélte, hanem győztesen jött ki az elmúlt két év nehézségeiből? A Nagykönyv és az Inside erre is mutat egyfajta tükröt.
[0]Mutatott is, hiszen minden eddiginél nagyobb érdeklődést, közel 330 főt vonzott Dorothy a Boscolóba. Az idei rendezvény az „Óz a csodák csodája" világát mint közgazdasági allegóriát idézte. Sziebig Andrea rövid, stratégiai prezentációja pedig az itbusiness megerősödését, az elmúlt évben realizált profitnövekedését és a kiadónál elindult ict alapú média-tudásközpont felállását mutatta meg.
Az immár hagyományosnak mondható fogadáson adták át a magazin kiadója által életre hívott itbusiness leadership award díjat; hetedik alkalommal talált gazdára ez az iparági elismerés.
A szerkesztőség ebben az évben hattagú, független szakmai zsűrit kért fel a bírálatra.
A zsűri tagjai Alföldi István, az NJSZT ügyvezető igazgatója; Braun Péter, az OTP Bank igazgatósági tagja, elnök-vezérigazgatói főtanácsadó; Detrekői Ákos akadémikus; Kroó Norbert, az MTA alelnöke; Sziebig Andrea, az itbusiness ügyvezető-főszerkesztője; Z. Karvalics László, a Szegedi Tudományegyetem Könyvtártudományi Tanszékének tanszékvezetője
Az innovációs pályázatokat idén csak két kategóriában várta a szerkesztőség és a zsűri: lehetett pályázni projektekkel, illetve termékfejlesztésekkel.
A Projektfejlesztés kategória nyertese a Vodafone Magyarország Zrt. lett SmartOffice - Egy lépés a teljes körű kommunikációs szabadság irányába című pályázatával.
A Vodafone egy kifejezetten a kis- és középvállalatoknak szóló szolgáltatással nyert; a SmartOffice néven futó komplex irodai megoldással neveztek, amely a vezetékes és a mobilhálózat, illetve a vezetékes és mobilinternet előnyeit egyesíti, miközben csökkenti a kommunikációs költségeket. Ezzel az egyetlen eszközzel a Vodafone ügyfelei egyszerűen, gyorsan és hatékonyan tudják megoldani a különböző média- és egyéb eszközök, nyomtatók, szkennerek, dvd-k vezeték nélküli megosztását, a háttértárolók közös használatát.
A Termékfejlesztés kategória díját a HumanoIT Kft. kapta, mely az SLMbox szolgáltatásiszintfelügyelő megoldását nevezte a versenybe.
Termékük hathatós segítséget nyújthat olyan üzleti és it-problémákra, melyek megoldása eddig költséges és hosszúra nyúlt projektek keretei közt volt csak lehetséges. Megoldásuk segítségével megvalósítható az a szemlélet, mely segíti a vállalatokat hatékony, jól működő szervezetté válni; a vállalatok üzleti és informatikai területe most valóban képessé válhat a tökéletes összhangban való együttműködésre.
Különdíjban részesült a MOHAnet Mobilsystems Zrt. A mobilszolgáltatás új dimenziója pályázata. A vállalat a mobilinternet kedvező tulajdonságait felhasználva alkalmassá tette rendszerét a különböző alkalmazási területek távfelügyeleti szolgáltatásainak nyújtására, melyhez az alkalmazott technológia országos lefedettséget biztosít. A távfelügyelet az ország különböző pontjain megtalálható betörésjelző, tűzjelző, személyfelvonó, műszaki és technológiai rendszerek, valamint gépjárművek és személyek 24 órás távoli megfigyelését jelenti.
Az itbusiness 2007-ben írta ki első ízben Az év ict- véleményformálója díjat. Ez volt az az év, amikor a legtöbb (sok ezer) szavazat érkezett. Az iparági szereplők is igen nagy mennyiségű szavazatot kaptak, többen is több száz szavazatot értek el. De a magazin és annak online olvasótábora a független szakembereket preferálta erre a díjra, amelyet idén Doransky, azaz Dobó Mátyás nyert el, több ezer szavazattal, és több ezres szavazatelőnnyel.