A régiók problémája nem csak román belügy, de megoldani csak belülről lehet

Kelemen Hunor - az RMDSZ elnökeKelemen Hunor - az RMDSZ elnöke

Az RMDSZ elnöke nem tagadta, hogy meglepte őket Basescu államfő új közigazgatási koncepció-javaslata.

Az új regionális felosztás nem csak román belügy, de a problémát megoldani mégiscsak belülről, Bukarestből lehet, méghozzá kormányzati-parlamenti jelenléttel - nyilatkozta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Duna Televízió Heti Hírmondó című műsorában. A romániai magyar politikus úgy látja: ha lesz területi reform, annak a történelmi régiókon kell alapulnia, a Székelyföldnek és több partiumi megyének is egy-egy régiót kell majd alkotnia. Kelemen Hunor szerint nem kizárt a nagy román összefogás sem a parlamentben, és intő jel Szlovákia, ahol minden külső ellenkezés dacára átvitték az új közigazgatási felosztást. Ugyanakkor - kellő politikai bölcsesség megléte esetén - a témáról folyó vita megmentheti a román kormánykoalíciót - hangzott az interjúban.

Csakis kormánypártként tudja megakadályozni az RMDSZ, hogy a Székelyföldet valamelyik román többségű óriásrégióhoz csatolják; akár annak árán is, hogy utána már nem lesz kormányzó párt és megbuktat egy kabinetet, ha szükséges - nyilatkozta Kelemen Hunor a Heti Hírmondónak. Mint mondta: ha politikai-parlamentáris eszközzel nem sikerülne megakadályozni az ilyen irányú terveket, akkor még mindig nyúlhat a polgári engedetlenség eszközéhez az erdélyi magyarság; ezzel az RMDSZ is számol, de elnökként azt gondolja, hogy "nem jutnak el idáig". "Azt gondolom, hogy parlamenti eszközökkel, azzal, hogy kormányban vagyunk és a koalíció jövője tőlünk függ, meg tudjuk akadályozni" - mondta a magyarok számára kedvezőtlen területi beosztási tervek jövőjéről Kelemen Hunor. 

Hozzátette: az új tervezet és az arról folyó vita számos negatívuma mellett arra is alkalmas lehet, hogy megmentsék általa a kormánykoalíciót és Románia politikai stabilitását, ehhez azonban a "partnerek bölcsességére" is szükség van. 

Számolni kell a nagy román összefogással?

"Azt gondolom, hogy parlamenti eszközökkel, azzal, hogy kormányban vagyunk és a koalíció jövője tőlünk függ, meg tudjuk akadályozni" - mondta a magyarok számára kedvezőtlen területi beosztási tervek jövőjéről Kelemen Hunor.

AZ RMDSZ elnöke emlékeztetett ugyanakkor: ha az ő támogatásuk nélkül avagy ellenkezésük dacára, ún. kormányzati felelősségvállalással akarják átvinni a közigazgatási reformot a román parlamenten, ahhoz nem lesz meg a kellő parlamenti többség. De - tette hozzá - ez nem zárja ki a nagy román összefogás lehetőségét a törvényhozásban, az RMDSZ-es képviselők feje felett.

A kérdésre, hogy ilyen helyzetben - utólag - mit tudna tenni az RMDSZ, Kelemen Hunor azt mondta: "akkor baj van", ám azt is gondolja, hogy eddig a pontig nem jutnak el, mivel az erdélyi a magyar politikusok sem ma kezdték pályafutásukat.

Árukapcsolást nem vállal az RMDSZ

A kérdésre, hogy nem csupán a kisebbségi törvény "leszerelése" céljából dobták-e be a köztudatba az óriásmegyék terveit, Kelemen Hunor azt válaszolta: ezt sem lehet kizárni. A román partnerek ugyanis az első pillanattól tudták, hogy az RMDSZ nem tudja elfogadni a nyolc "mamutmegyét" úgy, hogy azokban feloldódjon Székelyföld, illetve a partiumi magyar közösség - tette hozzá.

Az sem kizárt, hogy közös csomagban próbálják áterőltetni a román törvényhozáson az RMDSZ számára fontos  kisebbségi törvényt és a közigazgatási reformterveket - hangzott el az interjúban. A felvetésre, hogy ilyen esetben az RMDSZ melyiket választaná - a kisebbségi törvény elfogadását, vagy a mostani területi reformtervek elutasítását - , Kelemen Hunor úgy válaszolt: a kettő együtt nem megy, "csatolt áruról soha nem volt szó".

"A kisebbségi törvényért cserébe a Székelyföld vagy a Partium beolvasztását nem csak nem fogadjuk el, hanem nem is tárgyalunk a kettőről egy időben. Két különböző téma, két külön törvénytervezet, ezeket nem szabad összekapcsolni" - szögezte le az RMDSZ elnöke.

Az RMDSZ-t meglepték román partnerei?

Úgy tűnik, az RMDSZ-t is meglepték Basescu államfő régiófelosztási tervei. A kormányprogram kidolgozásakor nem egyeztettek erről a kérdésről? - vetette fel a Heti Hírmondó.

Ennek a részleteiről nem beszéltünk - reagált Kelemen Hunor. Mint mondta, az RMDSZ azt írta be a kormányprogramba és a kormányzati együttműködési megállapodásba, hogy a fejlesztési régiók átszervezése és a közigazgatási reform szerepel a 2012-ig tartó kormányprogramban. A tervek szerint a reformhoz a 2011-es őszi parlamenti ülésen kezdtek volna hozzá, és a következő év tavaszán fejezték volna be. De a részletekről nem volt szó, mivel azt vallották: mindent a maga idejében kell végigtárgyalni - érvelt Kelemen Hunor.

Az elnök az RMDSZ saját régiófelosztási elképzeléseiről azt mondta: szerintük a fejlesztési gazdasági régiókat kellett volna újragondolni, amelyek nem kaptak volna közigazgatási hatásköröket. Ha emellett közigazgatási reformra is sor kerülne, akkor annak során a történelmi régiókat kellene figyelembe venni; a gazdasági, a szociális és a kulturális kapcsolatokat - a Székelyföldnek például ilyen szempontból egy régiót kellene alkotnia. Arról később lehet beszélni, hogy mikor és milyen mértékben kapjon közigazgatási hatásköröket - mondta Kelemen Hunor. 

A partiumi megyéknek - Szatmár, Szilágy, Bihar megyéknek - szintén egy régiót kell alkotniuk, és ez szintén igaz a moldvai vagy a dobrudzsai megyékre is, hiszen Románia hagyományos történelmi régiókból áll össze - tette hozzá az elnök.

Nem román belügy, de megoldani csak Bukarestből lehet

Amikor Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes megszólalt a tervezett romániai régiófelosztási kérdésben, akkor Románia úgy reagált: ez a kérdés az ország belügye. Van-e nemzetközi jogi lehetőség arra, hogy az anyaország valamilyen módon beleszólhasson ennek a kérdésnek az eldöntésébe? - vetette fel a Heti Hírmondó.

A régiófelosztás ügye nem belügy, mert a nemzeti közösségek sorsa általában az országok közötti együttműködést és a régió politikai stabilitását is befolyásolja. Nem belügy akkor sem, ha az EU-s szokásokat és gyakorlatot vesszük figyelembe - mondta Kelemen Hunor.

Ám nem szabad elfelejteni - tette hozzá -, hogy Szlovákiában az új közigazgatási felosztást sem Budapest,sem Brüsszel, sem Washington nem tudta megakadályozni. Amikor tehát a problémát meg kell oldani, akkor már belügy - tette hozzá a politikus.

"Ezt csak Bukarestből lehet megoldani. Nyomásgyakorlásra, kiállásra, állásfoglalásra szükség van, de megoldani csak Bukarestből, kormányzati-parlamenti jelenléttel és eszközökkel lehet" - hangoztatta az RMDSZ elnöke a Heti Hírmondónak adott nyilatkozatában.

Szöveg: Pintér Attila/Duna Televízió.