Ki gondolta volna, hogy ez az ideálisnak látszó női test Adolf Hitler szexbaba projectjének az eredménye. Igy irreális dolog, hogy valaki ilyenné operáltassa magát. Azonban volt valaki, aki ha akarta így nézett ki, ami - lévén hogy szakmája vizes animátor az illetőnek - még némi extra munkahelyet is hozott neki.
A szép meztelen női testnél csak a szépen felöltözött nő izgatóbb.
A történet Szolnokon a Termál klaszter konferencián kezdődött. Ott volt a Biztonság a vízben című elektronikus könyvemnek a bemutatója. A bemutató után odajött egy vékony de magas lány, aki miután a kiállított mintadarabokat megnézte, majd a lakásomra is eljött csodálkozott, hogy az intelligens fürdőruha vajon miért nem tudott polgárjogot nyerni a boltokban. Nálam megnézte, hogy ezek a mintadarabok hogyan működnek, illetve hogyan néznek ki egy felfújható próbababán.
A felfójható Barbie neoprén ruha, aminek a képét meglátta.
Utána eléggé hosszú ideig nem is halottam róla. Egyszer azután márciusban megkeresett és mutatni akart valamit. Azt mondta, hogy a szép meztelen nőnél csak a szépen felőltözött nő az izgatóbb. Lévén pénze volt, angliai kalandozása során - amikor állást nem de állásajánlatot Törökországba és sok más meleg égővi szállodába kapott - belebukott véletlenül egy olyan könnyűbúvár neoprén ruha gyártóba, aki mellékállásként felfújható latex szexruhákat is készített, meg jelmezeket a különböző vízi cirkuszokba. Látott egy képet ott a falon, és azt kérte hogy szeretne hasonlót, de voltak extra kívánságai.
A végeredmény - három is készült belőle, mert egy szörfruhaszerű a munkához, egy átalakított neoprén fürdőruha a munkához - egy kereskedelemben kapható modellt alakítottak kicsit" át-, és egy mellényszerű tankini magának és az ágyjelenetekhez a férjével.
A stabilizáló légkamra azonos azzal, amit a németek a felfújható fürdőruhákban alkalmaztak
A végeredmény érdekes, mert beépítésre került egy kétlégkamrás stabilizáló légkamra a mellvonal alá. Két arányos felfújható mell félgömb, majd e fölé a kontúr légkamrák. Ha csak a stabilizáló légkamrákat fújta fel különbözőképpen akkor kényelmesen tudott mozogni a vízben uszonnyal, például gyerekekkel való foglalkozáskor úszás oktatáskor.
Egy Cressi neoprén fürdőruha némilag átalakítva - a félgömb légkamrák felfújva.
Ha ehhez felfújta a félgömb légkamrákat is, akkor egy aerobik bajnokhoz hasonló ideális kinézete lett. A vizben ilyenkor ennek ellensúlyozására az első stabilizáló légkamrákból levegőt kellett kieresztenie, míg a hátsókat keményre kellet fújnia. Igy függőleges helyzetben kényelmesen a vízben tudott mozogni, ami az oktatáshoz, demonstráláshoz ideális volt. Végül ha a kontúr légkamrákat is felfújta akkor az aránytalan, de a férfi szemnek szép Barbie baba lett belőle.
Végül Barbie baba lett
Ezzel komolyan ingerelni tudta a férfiakat, mint például az Aquaticum-ban, ahova meghívott és bemutatta mire jutott. Valódi Barbie babaként látszott. Csak Ken hiányzott mellőle. Bár azt mondta, hogy a kontúr légkamrát kicsit sok felhajtóerőt adnak a vízben, meg kell tanulni velük mozogni. A felfújást és leeresztést vízben is meg tudja tenni. Jelenleg egykezes szinkódos szelepekkel (a színkódról tudja melyik légkamra. De tervezi legalábbis a ruhánál, hogy ezt egy mini sűritett levegős palackkal csinálja, de ahhoz pár dolgot át kell tervezni.
Németországban a Hitler Borchild szexbaba projectjének testformáját felhasználva a hatvanas években is készítettek Vitaldoll néven szexbabákat.
Vital doll 1
A végeredmény mindenképpen magáért beszélt. Amikor megkérdeztem, mérnök férje mit szólt mindehhez. Az mondta:imádja és természetesen kifizette. Esténként legalább negyedórát eljátszadozik vele és mindketten nagyon élvezik...