Szerzõi- és emberi jogok

Az Ombudsman kontra BKV - a második forduló az utasok jogaiért

http://www.obh.hu/http://www.obh.hu/ Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa részben elfogadja, részben azonban vitatja a válaszokat, amelyeket a BKV vezérigazgatója küldött egy korábbi vizsgálati jelentés megállapításairól. A válaszlevél szerint a BKV vezetője intézkedett, illetve intézkedést tervez a jegyellenőrök és biztonsági őrök azonosíthatóságával, az ellenőrök viselkedésével, az elhúzódó panaszkezelés gyakorlatával, és a BKV üzletszabályzatának elkészítésével kapcsolatban.

Kiserdő és a NATO-értekezlet - az ombudsman a rendőrségről, az önkormányzatokról és a hajléktalanokról

 

Az alapjogok védelmét biztosították a XIX. kerületi Rendőrkapitányság rendőrei azzal, hogy a NATO védelmi minisztereinek budapesti találkozója előtt tájékoztatták a kúttói erdő hajléktalanjait az ellátási- és szálláslehetőségekről. Aggályos azonban egyes önkormányzatok és az erdő vagyonkezelőjének álláspontja - állapította meg az ombudsman.

Emberi méltóság - korlátok nélkül. Az ombudsman hajléktalanság-projektjének zárókonferenciája

 

  Valódi párbeszédet kezdeményező szakmai tanácskozás-sorozatot indított el az állampolgári jogok országgyűlési biztosa 2008-ban Emberi méltóság - korlátok nélkül címmel, amely a hajléktalan emberek jogainak hatékonyabb védelmét és az emberi méltóságon alapuló megoldási javaslatok koordinálását tűzte ki célul.

EU Szerzői Jogi direktiva tervezet a Zöld könyv - kritkát választ várnak a végén felett kérdésekre akár magyarul is.

 Az Európai Bizottság készitett egy Zöld Könyvet a szerzői jogról, amit egy direktiva tervezetként kezelnek. A célja a szerzői jogvesztés összehangolása tagországokon belül. A hivatalos elérhetősége de cikkünk is a teljes szöveget tartalmazza, és letölthető a cikk végéről is.

Szabó Máté ombudsman :A hajléktalanság nem lehet stigma

 

Önmagában a hajléktalanság ténye nem alapozhat meg olyan feltevést, hogy a hajléktalan lehetséges veszélyforrás, és nem indokolhat ilyen feltételezésre épülő rendőrségi, hatósági intézkedést, jogkorlátozást. Az emberi méltósághoz való jog mindenkit megillet, a jog előtt mindenki egyenlő. Az állam kötelessége, hogy a jogkövető polgárokat megvédje a jogsértőkkel szemben, akár hajléktalanok, akár nem.

   

Ki fizeti az ellenőrt?

 Sok az utas? Majd csökkenni fog! Az onbudsman véleménye meg nem érdekel!Sok az utas? Majd csökkenni fog! Az onbudsman véleménye meg nem érdekel!

A BKV fokozott ellenőrzést tart, és talán ez érthető is lenne. De az, aki találkozott már igazi, vérbeli BKV-ellenőrrel, korántsem biztos, hogy pezsgőt bont örömében erre a hírre. Mert a jelen közmondásos BKV-ellenőre igencsak messze van a valamikori kalauz-bácsiktól és -néniktől. De, és igencsak nagy tisztelet a kivételnek, attól is, ami bármikor elvárható lenne valakitől, aki embertársai akár kényszerű vekzálásával keresi kenyerét.

Az NVT döntött egyes filmjogoknak a Nemzeti Filmarchívum részére való vagyonkezelésbe adásáról

 "Valahol Európában""Valahol Európában"

A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT)2008. október 15.-i ülésén összesen 21 napirendi pontot tárgyalt. Többek között döntött arról, hogy kerüljenek az MNV Zrt.-hez a nemzeti filmvagyonba tartozó azon szerzői vagyoni jogok és filmelőállítói szomszédos jogok, valamint a filmek negatívjain fennálló tulajdonjogok, melyeket mozgóképről szóló törvény előír. A Tanács tegnapi munkája során egyebek mellett közgyűlési mandátumokat és alapító határozatokat adott ki.

“Tettesek és áldozatok” A Nemzeti Jogvédő Szolgálat sajtótájékoztatója a Gong étteremben

 1.1.

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat sajtótájékoztatót tartott a 2008 szeptember 25-én a Gong Étteremben, ahol a főirányú sajtó mellett képviseltette magát az alternatív nyilvánosság is. A sajtótájékoztató érdekessége volt, hogy itt mutattak be néhány gránáthüvelyt - lásd képgalériánkat - melyek köszönő viszonyban sincsenek a a rendszeresített és a rendőrség sajtóközleményében megnevezett eszközzel.

Nemzeti Jogvédő Szolgálat: Nyilt levél a Bp. Rendőr Főkapitánynak a tömegoszlatásra használt harci gáz és oszlatás ügyében

Gaudi Nagy TamásGaudi Nagy TamásGaudi Nagy Tamás  a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetőjének nyílt levele a 2008. szeptember 20-án a rendőrség által használt harcanygnak számító CR gáz, valamint a rendőri intézkedések - isntentisztelet oszlatási kísérlet, szabad vallásgyakorlás megakadályozása stb - ugyében. Szerkesztpőségünket felkérték az alábbi nyilt levél közlésére, melyet szokásunk szerint kommentár nálkül, teljes terjedelmében közreadunk:

Embertelen és törvénytelen az APEH - papírja is van róla: Késedelmi pótlék és végrehajtás a zárolt vagyonra?

 APEHA jogbiztonság követelményét és a tisztességes eljáráshoz való jogot sérti az adóhatóság, ha késedelmi pótlékot vet ki és annak behajtására végrehajtási eljárást indít, miközben az adózó azért nem tud fizetni, mert nem fér hozzá a büntetőeljárásban zárolt vagyonához. Az ombudsman felkérte az APEH elnökét, vizsgálja meg, hogy az utóbbi tíz évben történtek-e hasonló esetek.

Csattanós válasz a Sony Ericsson-tól az Apple iPhone másolásvédelmére: DRM mentes zene hétfőtől

A megvett DRM mentes zenék másolhatóak saját célraA megvett DRM mentes zenék másolhatóak saját célra 

Csattanós választ adott a Sony Ericsson  az iPhone-iTunes onlinebolt másdolásvédett zenei kínálatára. Hétfőtől azaz 2008 augusztus 26-tól, majdnem egymillió, digitális jogvédelem nélküli zeneszám lesz elérhető a Sony Ericsson PlayNow Arena online multimédiás portálján, melyek később ötmillióra bővül majd.

 

Vége a tetszőleges számú büntetésnek - rendeletmódosítás az ombudsman javaslatára

Amikor a jog jogtalanságba fordul...Amikor a jog jogtalanságba fordul... - most korrigálták (1 esetben)A Fővárosi Közgyűlés az ombudsman második vizsgálatát követően módosította, egyértelművé tette a rendeletet, amely szabályozta, miként büntethető a várakozási övezetekben díjfizetés nélkül parkoló jármű tulajdonosa. A türelmi idő letelte után a parkolóőr ezentúl csak egyszer tehet mikuláscsomagot az autóra, ott pedig, ahol időben korlátozott a várakozás, csak a megjelölt idő letelte után szabható ki újra a pótdíj.

Berlusconi öngólt lőtt

 Korai még integetni: a Pirate Bay hajója hánykódik, de nem sűllyedt el...Korai még integetni: a Pirate Bay hajója hánykódik, de nem sűllyedt el...

Berlusconi ongólt lőtt Olaszországban. Eddig sokan szerették, és most sikerült az internetes társadalom gyűlöletét kivívnia. Méghozzá igencsak gyorsan. Olyan eszközhöz nyúlt - mert benne médiatulajdonosként a szerzői jogvesztők vére megszólalt, - ami a kifejezetten diktatúrák, a szélső baloldali és szélső jobboldali diktatúrák hagyománya. Igaz, ha a magát a szólásszabadság hazájának hirdető USA megengedheti magának, akkor ő is.

Társadalmi felelősségvállalás egyedi köntösben

  http://www.romaversitas.hu/http://www.romaversitas.hu/

Együttműködési megállapodást kötött a Romaversitas Alapítvány és a Raiffeisen Bank. A Raiffeisen Bank a megszokott támogatási formáktól eltérően testre szabott támogatásban részesíti az alapítványt. A védnöki megállapodás keretében a bank a jövő tanévben két, pénzügyi területen tanuló hallgató 10 havi ösztöndíját illetve könyvvásárlási támogatását vállalja, és gyakorlati helyet is biztosít számukra.

Bírósági ítélet: A homoszexuális beállitottság egyelőre még nem kötelező (Angliában)

 Egy angol munkaügyi bíróság ítélete szerint az anyakönyvvezető meggyőződése ellen nem kényszeríthető arra, hogy egynemű párokat adjon össze.

Ismét felkel a veres csillag… Strasbourg szerint túlzás a magyar tiltás

 Vajnai Attila és a veres csillagVajnai Attila és a veres csillag

Eddig is kettős mércét alkalmaztunk mint mindenben. Töbszöri feljelentés ellenére a Heineken alkalmazhatja a vörös csillagot mint védjegyet. Csak Vajnai Attilá-t, a Magyarországi Munkáspárt 2006 egyik vezetőjét hurcolták meg érte. Alaposan.

A Nemzeti Jogvédő Alapítvány közleménye a Gyülekezési törvény alkotmányossága: 2008. május 27-i Alkotmánybíróság határozatról

www.nja.huwww.nja.hu A Nemzeti Jogvédő Alapítvány a politikai szabadságjogok érvényesüléséért vívott küzdelmének kiemelkedő sikereként nyugtázta, hogy az Alkotmánybíróság döntése miatt önmagában a hiányzó vagy késedelmes bejelentésre hivatkozva nem tiltható meg azoknak a békés rendezvényeknek a megtartása, amelyek a gyülekezésre okot adó esemény miatt nem jelenthetők be 3 nappal a tervezett rendezvény időpontja előtt.

 

Az alkotmánybíróság megsemmisítette a gyülekezési törvény "rendőr pitbull" paragrafusát

 www.mkab.huwww.mkab.hu Fájhat a fejük a mindenáron tömeget verni és oszlatni akaró, a jogot kreatívan alkalmazó rendőri vezetőknek és a poltikusoknak. A rendőr pitbullok egy pici szájkosarat és láncot kaptak azzal, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Gyülekezési törvény azon paragrafusát, mely szerint a nem bejelentett, vagy a bejelntéstől eltérő tüntetéseket mérlehgelés nélkül szét kell verni (pardon oszlatni..). Ezzel helyreáll az EU jogrendje, ahol ez egyértleműen tilos, de kreativ jogalkalmazóink eddig fűtyültek a tilalomra. AZ AB határozat és indoklás teljes szövege:

 

Lépésváltás a Microsoftnál, vagy a szokásos újabb etetés....?????

A Microsoft 2008 február 21-én egész sor messzire mutató változást jelentett be, amelyek technológiai és üzleti gyakorlatát érintik. A változások nyitottabbá teszik a Microsoft termékeit, megnyitják az utat a szoftverek interoperabilitásának javítása felé és kiterjesztik a fejlesztők, partnerek és versenytársak előtt álló választási lehetőségeket.

Keresi otthonát az átmeneti állatotthon - emberekről és állatokról - emberségesen

4 éve. A Mancs-Rancs (http://www.mancsrancs.hu/) eredményesen működik.  Annak ellenére, hogy Sterk Éva vezető és önkéntes munkatársai rendületlen kitartásával sem ért még révbe az Alapítvány. Saját telkükre, barátokhoz, panziókba „dugdossák" pártfogoltjaikat. Elsősorban nem pénzt kérnek. Együttműködést az állatvédők és az önkormányzatok között.

Hol van az értékarányosság a közlekedési szolgáltatásoknál? - Kiszolgáltatott a fogyasztó!

 www.feosz.huwww.feosz.hu

A fogyasztók már megszokták, év eleje=áremelkedések. A fogyasztók azonban kezdik megelégelni, hogy az áremeléssel egyidejűleg egyes szolgáltatások minősége nem változik. Nem értik azt sem, hogy mi miért kerül annyiba!

 

A büntetésorientált gazdaságunk ujabb eleme, avagy hogyan lehetetlenítsük el haragosainkat

A hirdetményA hirdetmény 

Újabb lenyúlás, avagy a büntetés orientált garázdaság. Igy lehetne összefoglalni az Intermédia KFT legújabb akcióját. Csak most tessék tessék., Ha haragosa nevében összeplakátolja a BKV igencsak féltett megállóit, akkor garantáltan számíthat arra, hogy az Ön által kiplakátolt cetlik minden darabja után haragosától 10000 forintot kasszirozunk.

A lelkészeket ne lehessen lehallgatni!

(Berlin) - Az EKD kormánymegbízottja, David Gill sajtókonferencián kijelentette: nem tudja elképzelni, hogy a gyónási és a lelkigondozói titoktartást fel lehet majd oldani. A német Alkotmánybíróság ezeket a titkokat a magánélet leglényegesebb területének tekinti, amibe senkinek nem szabad beavatkoznia. A Szövetségi Bűnügyi Hivatal olyan törvényt készít elő, ami szerint a lelkészeket is le lehet hallgatni, amire reflektálva a római katolikus egyház berlini irodájának vezetője, Karl Jüsten prelátus is úgy nyilatkozott, "az egyházak fellépnek azért, hogy a gyónási titkot senki ne hallgathassa le, hanem jogilag ez továbbra is védett maradjon".

 

Itthon ámokfutás – külföldön vége a digitális másolásvédelem korának

 

Itthon a zeneműkiadók egy része még ámokot fut, a rendőrileg segített eladás eszközeivel próbálja újraéleszteni döglött zenei értékesitési modelljét. Külföldön - hála a Net nyomásának - más szelek kezdenek fújdogálni. A lemezkiadók korábban azt várták a másolásvédelmi szoftvertől (DRM), hogy segítségével meggátolják, hogy a felhasználók másolatokat készítsenek a hanganyagokról, és ingyen továbbadják azokat barátaiknak,üzletfeleiknek...

 

MÁSOLÁSVÉDELEM NÉLKÜLI ZENÉK FORRADALMA: A MÉDIA PARK ÉS AZ EMI MUSIC JÓVOLTÁBÓL MAGYARORSZÁGOT IS ELÉRTE

 Legálisan - másolásvédelem nélkülLegálisan - másolásvédelem nélkül

Megállapodást kötött a zenei tartalomszolgáltatás területén piacvezető Média Park Kft. és az EMI Music Hungary, melynek révén hazánkban is másolásvédelem nélkül teszik elérhetővé az EMI Music katalógusának meghatározó részét. A több tízezer zeneszámot tartalmazó válogatásban többek között olyan előadók albumai is megtalálhatóak, mint a Queen, Robbie Williams, Kylie Minogue, a Spice Girls, illetve hazai előadók közül a Hooligans vagy Gáspár Laci. 

Hétmillió felett nem kell fizetni... de alatta nagyon nagyon (Természetesen Tb és nyugdijárulékot…)

 

2008. január 1-jétől módosult a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény.

Újabb magánrendőri ál-civil szervezet születik?

EurobilincsSzerkesztőségünk megdöbbenéssel olvasta, hogy a természetesen a fekete gazdaság elleni harc jegyében és teljesen tövényesen egy újabb, az állapolgárok után vizslató magánrendőri civil szervezet születik.

 

MDF: EGY CIVIL SZERVEZET SEM GYAKOROLHATJA A RENDŐRSÉG JOGAIT!

BSA fenyegető szórólapBSA fenyegető szórólap 

A Magyar Demokrata Fórum Informatikai Kabinetje kéri a pénzügyminisztert, hogy szólítsa fel az APEH-ot a BSA-val (Business Software Alliance) ez év elején kötött megállapodás felbontására, valamint azt javasolja Péterfalvi Attila adatvédelmi biztosnak, hogy indítson vizsgálatot a BSA elmúlt hónapokban folytatott törvényellenes adatgyűjtésével és adattárolásával kapcsolatban.

 

A PSZAF tájékoztatása a BSA legújabb (APEH fenyegetős) kampányával kapcsolatban

www.pszaf.huwww.pszaf.hu A PSZÁF az alábbi tájékoztatást adta a BSa legújabb APEH-fenyegetős kampányával kapcsolatban, amit szószerint az alábbiakban közlünk:

 

Viták kereszttüzében az Amnesty International döntése

Amnesty InternationalA katolikus világból, de a civil szféra különbözõ részeibõl is folyamatos kritika éri az Amnesty International nemzetközi szervezet augusztus 17-i döntését.

Tartalom átvétel