Európai Uniós és kapcsolódó hazai pályázatok

Közös spanyol-belga-magyar pályázat a 2010-2011. évi csoportos EU-elnökség közös logójának tervezésére

eu 

Spanyolország, Belgium és Magyarország közös pályázatot írt ki a 2010-2011-es spanyol-belga-magyar csoportos EU-elnökség közös logójának kialakítására. A pályázaton a három ország művészeti felsőoktatási intézményeinek nappali tagozatos hallgatói indulhatnak. Magyarországon 2009. január 19-ig három hazai művészeti egyetem hallgatói nyújthatják be logóterveiket.

 

Ifjúsági tehetségkutató verseny 2008-ban

 

A „Magyar Tudomány Napja 2008"  rendezvénysorozatához kapcsolódik az Ifjúság-Innováció-Tudomány elnevezésű szakmai program, melyet  a Magyar Innovációs Szövetség szervez az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Duna Televízió és a Magyar Szabadalmi Hivatal közreműködésével.

Biztosabb üdülési lehetőségek az új európai uniós szabályozással?!

 www.feosz.huwww.feosz.hu

Az Európai Parlament által jóváhagyott új irányelv tervezete az üdülési jog megszerzésénél már nemcsak a vállalkozások tájékoztatási kötelezettségét, a foglaló és előlegkérés tilalmát, valamint a fogyasztónak biztosított gondolkodási, és így elállási időt szabályozza, hanem új rendelkezéseivel fokozottabb védelmet biztosít a fogyasztóknak. Az új rendelkezések  azonos versenyfeltételeket teremtenek az eladók számára is az Európai Unióban.

Regionális információs napok a mobilitásért

www.tka.huwww.tka.hu Budapesten kívül még hét vidéki városban tart információs napot az ősz folyamán az európai oktatási és képzési pályázatokkal foglalkozó Tempus Közalapítvány.

Barokk nosztalgiák - 2008. szeptember 26 - október 16-ig Győr

 

1994 óta telik az ősz a barokk művészetek jegyében Győrött. A program 2000. óta kezdődik a híres győri céhekre emlékező látványos felvonulással, amelyen a város középiskolásai az évek során elkészített 150 barokk öltözetben a szabók, lakatosok, cipészek és más mesterek iparművészeti értékű jelképeit, a céhes ládát, a zászlót és a védőszent szobrocskáját hordják végig a belvárosi utcákon.

Mobilitás: áldás vagy átok?

 

Az Európai Szocialista Frakció Vilniusban rendezett szociálpolitikai konferenciát 2008. szeptember 11-én a munkaerő szabad áramlásáról az Európai Unióban. A konferencián részt vett Gediminas Kirkilas litván miniszterelnök, Martin Schulz, az Európai Szocialista Frakció elnöke, valamint Kósáné Kovács Magda, a szocialista frakció alelnöke.

Közös találkozó után közös pályázat: Tovább szeretnék fejleszteni a Fertő tavi viharjelző rendszert

A Fertő tó és környékeA Fertő tó és környékeMagyar és osztrák partnerek ezév szeptemberében pályázatot terveznek benyújtani a Fertő-tavi Viharjelző rendszer fejlesztésével kapcsolatban.

Családon kívül nevelkedő gyermekek segítésére hirdet pályázatot a Raiffeisen Bank

 

A http://www.raiffeisen.huhttp://www.raiffeisen.hu pályázatot hirdet gyermekvédelemmel foglalkozó közhasznú társadalmi szervezetek számára. A Bank - a 2008 ősztől rendelkezésre álló 20 millió forinttal - állami gondoskodásban élő, családon kívül nevelkedő gyermekeket kíván segíteni. A pályázaton nyertes alapítványok 1 és 5 millió forint közötti összeget kapnak.

Tegnaptól (2008 szeptember 1-től) lehet jelentkezni a fiatal fordítók versenyére

Az Európai Unió középiskolái 2008 szeptember 1-től, azaz tegnaptól jelentkezhetnek a Juvenes Translatores (fiatal fordítók) elnevezésű versenyre, amelyet 2007 után immár második alkalommal rendez meg az Európai Bizottság, hogy népszerűsítse a nyelvtanulást és a fordítást. A regisztrációra két ütemben kerül sor. A mai naptól jelezhetik az iskolák részvételi szándékukat, benyújtva az elérhetőségüket tartalmazó információkat. A regisztrációs időszak végén minden egyes tagállam iskolái közül sorsolással választják ki a résztvevőket.

 

Billentyűzetet elő: újságírói díjat hirdettek meg a hátrányos megkülönböztetés és a sokszínűség témájában – a különdíj: romák

Az Európai Bizottság 2008 szeptember 1-én, azaz tegnap  írta ki az idei „A sokszínűségért - a diszkrimináció ellen" újságírói díjat. Immár ötödik éve, hogy pályamunkákat várnak erre a mind az elektronikus, mind a nyomtatott média újságíróit jutalmazó európai pályázatra. A díj azon médiaszakemberek tehetségére irányítja a figyelmet, akik írásaikon keresztül hozzájárulnak ahhoz, hogy jobban megértsék az emberek a sokszínűség jelentette értéket, csakúgy mint a valláson vagy meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron, szexuális irányultságon, faji vagy etnikai származáson alapuló megkülönböztetés elleni harcot.

25 millió forint fogyatékkal élő fiatalok sport és rekreációs terápiájának támogatására

  http://www.vodafonealapitvany.hu/http://www.vodafonealapitvany.hu/

A Vodafone alapítványa ezúttal a fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok sport és rekreációs terápiáját támogatja, melyek célja a fiatalok állapotának fejlesztése, javítása, társadalmi beilleszkedésük elősegítése és életminőségük javítása. Az alapítvány által kiosztásra kerülő összeg 25 millió forint.

Tanulás egy egész életen át

www.tka.huwww.tka.hu  

Az Egész életen át tartó tanulás program pályázati formáinak kihasználtsága és sikeressége a 2007-2013-as programgenerációban egyre növekszik: az Erasmus ösztöndíj keretében kiutazó hallgatók száma csaknem elérte a 3800 főt, ebből majd félszáz felsőoktatásban tanuló utazik idén külföldre szakmai gyakorlatra. Egyre több pedagógusban ébred fel a szakmai megújulás igénye: a közoktatás minőségét az elmúlt tanévben rekordszámú (231 fő) kiutazó tanár szakmai tanulmányútjának tapasztalata javítja.

Révay András: Új lehetőségek

 

 Az Oktatási és Kulturális Minisztérium a Reneszánsz Év költségvetéséből a színvonalas megemlékezések és programok mellett 2,6 milliárd forintot különített el kulturális fejlesztésre, mindenekelőtt a közművelődés és a művészetek külön támogatására.

Megemelt támogatási keret és megemelt támogatás a KHEM 2008. évi Nemzeti Energiatakarékossági Program pályázataihoz

  Magyar Köztársaság cimereAz idei évben a Nemzeti Energiatakarékossági Program - NEP - pályázatok támogatására az eddig rendelkezésre álló 1,6 milliárd forintos keretet a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium további 1 milliárd Ft keretösszeggel növelte meg átcsoportosítással.

 

Modern szakrendelők nyílnak a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben uniós támogatásból

 

Két, az ország járóbeteg-ellátása szempontjából kiemelt jelentőségű uniós pályázat zárult a napokban. Az egyik, 25 milliárd forintos kiírásnak köszönhetően 16 nyertes önkormányzat alakíthat ki új járóbeteg-szakellátó központokat, míg a másik, több mint 6 milliárd forintos pályázatnak köszönhetően 7 kórház bővítheti profilját járóbeteg-szakellátással. A most felépülő 16 járóbeteg központból 11 leghátrányosabb helyzetű kistérségben lesz.

Az Európai Bizottság pályázati felhívása: “Europe Direct Információs Hálózat” magyar központjainak üzemeltetésére 2009/2012-ig

 

Az Európai Bizottság magyarországi képviselete útján pályázati felhívást tett közzé a "Europe Direct Információs Hálózat" összefoglaló néven ismert nyilvános információs központok 2009/2012 közöttii időszakra történő működtetésére.

 

129 MILLIÓ FORINTOS VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁST KAPOTT A RECTEC KFT.

 

A Recycling Technologies (RecTec) Kft. 129 millió forintos vissza nem térítendő támogatásban részesült. Az összeget, melyet a Gazdaságfejlesztési Operatív Programon nyert, vasvári gyárának fejlesztésére, azon belül is gépbeszerzésre és az informatikai rendszer kiépítésére használja fel a vállalat. A RecTec Kft. várhatóan év végén megnyíló vasvári telephelye hazánk egyik legkorszerűbb és legnagyobb kapacitással rendelkező gépjárműhulladék hasznosító üzeme lesz, legnagyobb ügyfelei között szerepel többek között a Zastava, a Tata és a Shuanghuan Ceo autók importőrei.

NFÜ:Népszerűek a gazdaságfejlesztési programok

 EU Új MagyarországA GDP 2004-2006 között mintegy 3035 milliárd forinttal nőtt, amelyből a közel 10 ezer uniós gazdaságfejlesztési pályázat hatására bekövetkezett emelkedés 290 milliárd forint, az összes növekmény 9,5%-a.

Révay András: Kinőtték a konyhát

 

 Kinőni sok mindent lehet. Ruhát, cipőt, lakást - még a szobanövény is kinőheti a cserepét. Az írók és művészek által kedvelt, és gyakran látogatott Firkász étterem ezeknél furcsább helyzetbe került. Kinőtte a saját konyháját!

“Energia-zseni” ablakok Magyarországon - 100 milliós GVOP támogatás az Actual Ablakgyártó Kft.-nek

  Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon céglátogatásonGyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon céglátogatáson

Magyarországon is megkezdte a nagy energiahatékonyságú ablakai forgalmazását az osztrák Actual Fenster AG cégcsoport hazai leányvállalata, az Actual Profil- és Ablakgyártó Kft., miután három hónappal korábban elnyerte az Osztrák Környezetvédelmi Minisztérium "Energie-Genie 2008" innovációs nagydíját.

Nagyköveti tájékoztató az Olasz Köztársaság Nemzeti Ünnepe előtt

 

2008. május 28-án az Olasz Kultúrintézetben  Paolo Guido Spinelli, az Olasz Köztársaság magyarországi nagykövete a Magyarországon működő legfontosabb olasz intézmények és cégek képviselőivel együtt tartott tájékoztatót az olasz gazdasági és kulturális intézményrendszerről, s bemutatta az Olasz Köztársaság Ünnepéhez kötődő rendezvényeket.

Érdemes tanácsadót bevonni - 3,5 milliárd vállalati folyamatmenedzsmentre

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kiírása szerint május 5-e és június 9-e között lehet pályázatokat benyújtani vállalati folyamatmenedzsment kialakításának uniós támogatására. A lehívható összeg idén több mint 3,5 milliárd forint. A szigorú feltételek és a pályázati pontrendszer bonyolultsága miatt tavaly a pályázók ötöde nyert csupán. Szakértők szerint ennek oka, hogy a pályázatok elkészítésébe kevesen vonnak be ebben jártas tanácsadócégeket.

Rendkívüli az érdeklődés a Reneszánsz Év – 2008 művészeti és tudományos pályázatai iránt

 www.reneszanszev2008.huwww.reneszanszev2008.hu

Megközelítőleg ezren jelentkeztek az Oktatási és Kulturális Minisztérium által, a Reneszánsz Év - 2008 keretében meghirdetett művészeti és tudományos pályázatokra április 30-ig. A pályázati kiírások sikerét mutatja, hogy több mint húsz ezren töltöttek le pályázatokat az OKM és a Reneszánsz Év - 2008 oldalairól.

A Bizottság második alkalommal is megrendezi a fiatal fordítók versenyét

Az EU tagállamainak középiskolásai immáron második alkalommal próbálhatják ki fordítási készségüket a fiatal fordítóknak kiírt „Juvenes Translatores" versenyen, melyet a mai napon indított útjára a Bizottság. Az első ízben 2007-2008-ban megrendezésre került verseny résztvevőinek lelkesedése és pozitív visszajelzései ösztönözték a Bizottságot a verseny ismételt megrendezésére. Az EU-ban működő középiskolák 2008. szeptember 1. és október 28. között jelezhetik, hogy részt kívánnak venni a 2008. november 27-én megtartandó versenyen.

Európa a polgárokért: Állampolgári projektek és kísérő intézkedések

 http://eacea.ec.europa.eu/citizenship/index_en.htmhttp://eacea.ec.europa.eu/citizenship/index_en.htm

Pályázhatnak: állami szervek, jogi személyiséggel rendelkező nonprofit szervezetek

Különleges környezetvédelmi együttműködés a NFT-n belül a Hortobágyi Nemzeti Park területén élő madárfajok megvédéséért

 Az elbontott vezetékekAz elbontott vezetékek

A Hortobágyon megvalósult az a madárvédelmi szempontból egyedülálló kezdeményezés, amely a veszélyes elektromos légvezetékek lebontását eredményezte. Az Európai Unió társfinanszírozásában lezajló beruházás eredményeképpen a tájba nem illő oszlopsorok lebontásával a Világörökség részét képező Hortobágyi Nemzeti Park a címhez méltó tájképi értékeit is visszanyerte.

Már be lehet nyújtani a NEP2008 energiatakarékossági pályázatait

 

2008. április 14-étől lehet benyújtani a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium által meghirdetett, a lakosság energiahatékonysági beruházásait és a megújuló energiafelhasználás ösztönzését támogató Nemzeti Energiatakarékossági Program pályázatait.

 

Az Ön munkalehetősége Európában

 www.afsz.huwww.afsz.hu

Ismét nemzetközi állásbörzére hívja a munkavállalókat a magyarországi EURES-hálózat. Az idén második alkalommal rendezendő nemzetközi állásbörzére 2008. április 19-én, szombaton kerül sor a fővárosban. A rendezvényre mind a nyelvtudással rendelkező diplomás, mind pedig a felsőfokú végzettséggel nem rendelkező munkavállalókat is várják a szervezők.

A Tempus közalapítvány pályzata külföldi szakmai tanárjelöltek vagy kezdő tanárak szakmai oktatási gyakorlatra való fogadására

 

www.tka.huwww.tka.hu A Tempus Közalapítvány a Munkaerőpiaci Alap képzési alaprész támogatásával pályázatot hirdet magyar középfokú szakképző intézmények számára külföldi szakmai tanárjelölt hallgatók és/vagy rövid gyakorlati idővel rendelkező kezdő szakmai tanárok tanítási gyakorlatra való fogadására. A programon belül a szakképző intézmények fiatal, külföldi vendégtanárt fogadhatnak a 2008/2009-es tanév első félévében, 2 - 4 hónap időtartamra.

Csaknem 1 milliárd forint értékben: Reneszánsz a művészetben és a tudományban is

  www.reneszanszev2008.huwww.reneszanszev2008.hu

„A Reneszánsz Év nemcsak egy programsorozat - bár ilyen horderejű és átfogó kulturális évadot még nem szervezett a minisztérium -,  hanem számos nagy fejlesztés is elindul országszerte a reneszánsz gondolat jegyében" - jelentette ki Hiller István oktatási és kulturális miniszter még az Év megnyitóján.

Tartalom átvétel