Gazdaság

Indul a Tavaszi Trendfesztivál! -- Lakástrend Kiállítás a Millenárison

2011. március 2. és 4. között kortárs bútortrendek, nemzetközi design és trendformáló divat foglalja el a Millenárist!

Az ABB húsz év óta van Magyarországon

Az ABB-t képviselő ABB Kft, működésének 20. évfordulóját ünnepli Magyarországon, amelynek kapcsán a cég közösen értékelte az elmúlt két évtizedet néhány fontos üzleti partnerének képviselőjével.

 

Ötszáz köbméter szeretet

A Katolikus Karitász országszerte mintegy 10 millió forint értékben oszt tűzifát a rászorulók közt.

Budapesten indult útnak a Young Creative Chevrolet 2012 művészeti verseny országos pályázati prezentáció sorozata

Az európai fiatal művészeket és designereket felkaroló kezdeményezés magyarországi fordulója során a szervezők országos prezentáció sorozatot tartanak a felsőoktatásban résztvevő hallgatók számára. A személyes találkozás során a diákok részletes tájékoztatást kapnak a versenyről, megtekinthetnek nemzetközi és hazai díjazott alkotásokat, illetve tesztelhetnek új autókat is.

 

Birgés Tibor az Év Menedzsere – Hernád Ágnes az Év Fiatal Menedzsere 2011-ben

MTI Fotó: Illyés TiborMTI Fotó: Illyés Tibor

Birgés Tibor a Ferro-Press Fémipari Szolgáltató Kft. tulajdonos ügyvezetője kapta 2011-ben a Menedzserek Országos Szövetsége által minden évben kiadott Év Menedzsere díjat. Az Év Fiatal Menedzsere címet 2011-ben Hernád Ágnes, a Maersk Hungary Kft. ügyvezető igazgatója nyerte el. A díjakat a nyertesek 2012. február 11-én a Menedzserek Országos Szövetségének Bálján kapták kézhez.

 

Húsz éve tart egy gépgyártó cég felszámolása

Húsz éve, 1992-ben kezdődött a Hajdúsági Gépgyártó Vállalat felszámolása, mindeddig nem sikerült lezárni.

Az arany iránti kereslet és kínálat alakulása

Az Arany Világtanács (World Gold Council) legfrissebb tanulmányában - teljes terjedelmében a cikk végén lévő linkről letölthető! - az arany iránti kereslet és kínálat strukturális változásait vizsgálja 1970 óta. Az egyes évtizedek nyitó éveiről készült pillanatfelvételek jól szemléltetik a piaci fundamentumok drámai változásait. Ezalatt az arany piacának fejlődése változó dinamikával haladt előre a sokszínűség felé a kereslet és a kínálat korlátjai és forrásai között mozogva - tájékoztat a www.aranypiac.hu .

 

Az Optisoft közgyűlése 26,8%-os osztalékot szavazott meg BÉT-en forgó részvényeire

Tőzsdén jegyzett társaságként első rendes közgyűlését tartotta 2012 január 10-én az Optisoft Számítástechnikai, Pénztárszolgáltató, Könyvelő és Oktató Nyrt. A tavalyi beszámolók elfogadása mellett osztalékról is döntés született.

 

Bedőlt a milliárdos kártyagyártó

Felszámolási eljárás indult az Offset és Játékkártya Nyomda Zrt. ellen - tudta meg a Gazdaság.hu üzleti hírügynökség. A cég jelentős veszteséget halmozott fel az elmúlt években.

Hegymenetben az Iveco, mert nyereséges évet zárt a válság ellenére 2011-ben

Eredményes évet zárt az Iveco 2011-ben. Világszinten 15,1%-kal növelte árbevételét 9,6 milliárd euróra és 18,3%-kal több járművet szállított az előző évhez képest. A növekedés elsősorban a nyugat-európai piacok általános keresletének javulását és a továbbra is erős dél-amerikai teljesítményt tükrözi.

 

Deloitte Football Money League


A rangsorban szereplő 20 élcsapat összesített bevétele a 4,4 milliárd eurót is meghaladja, az európai gazdasági válság dacára.

Budapest Airportnál a talpra állás folytatódik

Folyamatosan érkeznek a légitársasági ajánlatok a Budapest Airporthoz újabb járatok indításáról a Malév 2012. február 3-án bekövetkezett csődje nyomán. Egy sor légitársaság már bejelentette, hogy rövidesen elindítja új járatait Budapestre: a Lufthansa, az Air Berlin, a görög Aegean Airlines, a Ryanair, a SmartWings, és a Wizz Air is hozzájárul a budapesti légiforgalom talpra állításához. Mindez hozzáadódik a már eddig is megtett erőfeszítésekhez, amelyek révén a Budapest Airport partner légitársaságai növelték kapacitásaikat a budapesti járatokon.

„Okos mérés” együttműködés az E.ON és a Telekom között

Az E.ON Hungária Zrt. és a Magyar Telekom, az energetika és telekommunikáció iparágak vezető képviselőiként az év elején közös smart metering, azaz okos mérési mintaprojektet indítottak, melynek keretében egy olyan új műszaki rendszert helyeznek üzembe, mely mind funkciójában, mind volumenében úttörő kezdeményezés Magyarországon.  Ennek a rendszernek a célja a közüzemi fogyasztás mérése és az elszámolás folyamat-optimalizálása.

A kárnyilvántartási hibák miatt az autósok tömege veszítheti el a bónuszát

A kárnyilvántartóban a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződők adatainak hibája miatt több tízezer autós kerülhet az aktuális bónusz fokozatából alap-fokozatba egy évre - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-vel.

IT irányzatok, gazdaság és üzlet 2012-ben

2012-ben sok kérdés adódik az IT-rendszerek fejlesztésével és üzemeltetésével kapcsolatban:  

Várhatók-e jövőre nagy állami IT-beruházások? 

Van-e szakemberhiány a magyar IKT-szektorban? 

Kiváltják-e az okostelefonok az asztali gépeket? 

Erősödik-e a CIO-k szerepe a vállalatoknál? 

Olcsóbb lesz-e a felhő szolgáltatás 2012-ben?  

és így tovább...

 

LAKÁSTREND / BUDAPEST ESSENTIAL LOOKS

Budapest, Milennáris Teátrum, 2012 március 2-4Budapest, Milennáris Teátrum, 2012 március 2-4

Magyarországon első ízben, 2011 tavaszán a Schwarzkopf Professional támogatásával került nagy sikerrel megrendezésre, a Nemzetközi Divatnapok mintájára életre hívott magas nívójú, a nagyközönség számára is elérhető trend esemény, a Budapest Essential Looks, melyen a hazai divatszakma legmeghatározóbb designerei vettek részt.

 

SIKERREL ZÁRT A FOODAPEST-UKBA

Az idén második alkalommal rendezte a HUNGEXPO Zrt. az UKBA és a FOODAPEST kiállításokat együtt a Budapesti Vásárközpontban. A két kiállítás idejére éppen az idei leghidegebb idő érkezett meg, hóval és közlekedési nehézségekkel is bonyolítva az utazók dolgát. Mindezek ellenére a négy napos rendezvényt, amely vasárnaptól szerdáig tartott nyitva, több mint 11000 érdeklődő kereste fel.

 

Felszámoláscunami közelít

A decemberi megugrás nem volt egyedülálló a felszámolások és végelszámolások alakulásában, januárban folytatódott a kedvezőtlen tendencia - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. A szakemberek szerint biztosra vehető, hogy 2012-ben minden korábbinál nagyobb cégbedőlési hullám söpör végig az országon. Januárban 1951 céggel szemben indult felszámolás, és csaknem kétezer vállalkozás végelszámolása kezdődött meg - ez 44, illetve 71 százalékos növekedés 2011 januárjához képest.

Mintegy százhatvanezer fogyasztó végtörleszthet fix árfolyamon

Idén január 30-ig meghaladta a 141 ezer darabot a fix árfolyamon végtörlesztett szerződések száma, s további 19 ezer szerződés esetében igazolták az ügyfelek a szükséges fedezet meglétét. A végtörlesztés céljára fordított hitelkiváltó forinthitelek száma január végéig mintegy 37 ezer darab volt. Így mintegy 160 ezer családnál szűnt meg a devizakockázatoknak való kitettség - derül ki a PSZÁF összesítéséből.

Révay András: Szívkapu a boldogság útján

Ha az Esküvő kiállításon megjelentek számából szeretnénk következtetni Magyarország lakóinak házasulási kedvére, valószínűleg arra az eredményre jutnánk, hogy itt pár nélkül élő ember szinte nem is létezik! A Papp László Sportaréna tömve volt látogatókkal.

Új üzleti modellekkel talpra állhatunk

Nemcsak a válság által megtépázott iparágakon, hanem a Magyarországon egykor nagy hagyományokkal rendelkező ágazatokon is segíthet az átszervezés, a szemléletváltás. A Széchenyi Tőkebefektetési Alap által megtalált és tőkebefektetéssel támogatott vállalkozások bizonyítják, hogy a céltudatos vállalati reformok révén még a reménytelennek tűnő vállalati élethelyzetek is megfordíthatók.

 

Nem kell készpénz az utazáshoz Amerikában az ACS fejlesztésével

A Xerox csoporthoz tartozó ACS 122 millió dolláros szerződést kötött a pennsylvaniai közlekedési hatósággal (SEPTA). Ennek részeként az ACS új fizetési technológiát fejleszt és telepít, amely meggyorsítja és készpénzmentessé teszi a jegyvásárlást a körzetben közlekedő járatokon.

Átlagosan hetvenezret bukhatunk egy síbalesetben

A síszezon beköszöntével a magyar utazók közül egyre többen töltik külföldön szabadságukat a téli sportoknak hódolva, sőt ebben az időszakban, az iskolákban már külön sí-szünetet is tartanak. Az amúgy sem veszélytelen téli sportok balesetveszélyességét fokozza, hogy a kezdő síelők sok esetben nincsenek tisztában a téli sportágakra vonatkozó alapvető szabályokkal. A magyarok éves szinten 15-16 milliószor lépik át a határt, de a statisztikai adatok alapján csak minden harmadik ember köt utasbiztosítást. A folyamatos figyelmeztetések ellenére még mindig kevesen biztosítják magukat sí-szabadságuk idejére, holott egy külföldön elszenvedett sérülés ellátása komoly költségeket jelenthet.

Ugrásszerűen nőtt januárban a munkakeresők száma

2012 első hónapjában rekordszámban, több mint 1 millió alkalommal keresték fel a Jobinfo.hu állásszemléző oldalt, ami az előző év hasonló időszakához képest 40 százalékos növekedést hozott. A kínálatot is figyelembe véve a távmunkában végezhető állások iránt a legnagyobb a kereslet a január végén több mint 24 ezer nyitott pozíciót kínáló oldalon.

 

Meg kell találni azt a piaci rést, amelyre magyar légitársaság alapítható

MALÉV - a dolgozók búcsújaMALÉV - a dolgozók búcsúja

A Malév leállásával átrendeződik a piac és ebben a helyzetben kell megtalálni azt a rést, ahol életképesen elindítható egy új légitársaság, akár egy nagy légi fuvarozó regionális központjaként - mondta  Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára az ATV Start című reggeli műsorában hétfőn.

Soha nem volt ennyi állami pénz magyar játékfilmre

Az Andy Vajna filmipari kormánybiztos vezetése alatt álló Filmalap idén 5 milliárd forintot költhet játékfilmre, ennyi pénz az MMA fennállása alatt sosem jutott játékfilmekre. Emellett a Filmalap átvette, vagy éppen átvenni készül több produceri cég adósságát a bankoktól, és a jelek szerint kedvező -vissza nem térítendő támogatásokra vonatkozó - törlesztési konstrukciót ígér az érintetteknek.

 

Felszámolás alatt a Jazz Garden Kft.

Felszámolási eljárás indult a Jazz Garden Kft. ellen - tudta meg a Gazdaság.hu. A társaság ellen kilenc alkalommal kezdeményeztek végrehajtást az elmúlt két évben.

Bérmegállapodás a Tigáz Csoport és a Tigáz Gázszakmai Szakszervezet között

A Tigáz Csoport és a Tigáz Gázszakmai Szakszervezet, mint reprezentatív munkavállalói érdekképviselet, 2012. február 2-án bérmegállapodást kötöttek. A bérmegállapodás a Tigáz Csoport valamennyi munkavállalójára vonatkozik.

 

Változatlanul használhatók, de már nem adnak ki újabb Malév-Citibank hitelkártyát

A Malév-Citibank közös márkajelzésű hitelkártyák elektronikus fizetési eszközként továbbra is változatlan szerződési feltételek mellett működnek; a kártyák értékesítését azonban felfüggesztették - közölte a Citibank pénteken az MTI-vel.

Malév-leállással kapcsolatosan könnyítések az utas- és storno-biztosításokban

A Malév váratlan leállása számos olyan utazót is érint, akik előzőleg utazásképtelenségre vonatkozó (storno) vagy utasbiztosítást kötöttek. Noha ezen biztosítások nem szolgálnak a Malév hibájából meghiúsult utazások miatti kártérítésre, a Generali-csoporthoz tartozó Európai Utazási Biztosító (EUB) néhány rendkívüli intézkedéss

Tartalom átvétel