Rovatok

Meghalt Csurka István

Életének 78. évében meghalt Csurka István - tudatta Papolczy Gizella, az író, politikus hozzátartozója szombaton az MTI-vel. A Magyar Írószövetség elnöke szerint az utókornak úgy kell megítélnie Csurka István munkásságát, hogy szét kell választania írói és politikusi tevékenységét. Búcsúzik az írótól az Új Színház és a Thália is.

 

Életfogytiglanra ítélhetik a WilkiLeaksnek titkos iratokat kiszolgáltató amerikai katonát

Életfogytiglani szabadságvesztésre ítélhetik Bradley Manning amerikai közlegényt, akit hadbíróság elé állítanak, mert azzal vádolják, hogy több százezer titkos iratot szolgáltatott ki a WikiLeaks kiszivárogtató weboldalnak - közölték szombaton amerikai napilapok az amerikai hadsereg közleményére hivatkozva.

A keresztény média és a digitális világ

A Francia Katolikus Sajtószövetség élni kíván a digitális technika nyújtotta lehetőségekkel, derült ki a 16. Szalézi Szent Ferenc konferencián, melyen a francia katolikus média képviselői vettek részt Annecyban.

Készen áll-e a keresztény média arra, hogy éljen a digitális technika nyújtotta lehetőségekkel?

Áthelyezik a lourdes-i medencéket

A lourdes-i kegyhely fenntartói azt tervezik, hogy áthelyezik a medencéket, melyek vizébe a betegek és a zarándokok mártóznak. A jelenlegi medencéket az 1950-es években építették, és a jelenések barlangjának folytatásaként, a Gave folyó partján helyezkednek el. Annak a pataknak a vize táplálja őket, melyet a Szent Szűz kérésére Bernadette Soubirous fakasztott.

NAPPALI MELEGEDŐT NYITOTT A KARITÁSZ BUDAPESTEN

Beköszöntöttek hazánkba a tél leghidegebb napjai. A Katolikus Karitász munkatársai és önkéntesei országszerte kiemelt figyelemmel kísérik a hajléktalanok mindennapjait, akik az utcán töltik a nappalok és éjszakák nagy részét.

 

Bérmegállapodás a Tigáz Csoport és a Tigáz Gázszakmai Szakszervezet között

A Tigáz Csoport és a Tigáz Gázszakmai Szakszervezet, mint reprezentatív munkavállalói érdekképviselet, 2012. február 2-án bérmegállapodást kötöttek. A bérmegállapodás a Tigáz Csoport valamennyi munkavállalójára vonatkozik.

 

A 3-as metró Nagyvárad téri galériája a hidegben tárt kapukkal várja az utcán fagyoskodókat

Tarlós István főpolgármester az utcán fagyoskodók segítésére kérte a BKK-t és a BKV-t. Ennek jegyében a rendkívül hideg időjárásra való tekintettel 2012 február 4-től éjjel 11 órától a BKK és a BKV megnyitja a 3-as metró vonalán található Nagyvárad téri metróállomás galériáját az utcán fagyoskodók előtt.

Berlinbe, Hamburgba és Brüsszelbe is indít új járatokat a Lufthansa Csoport Budapestről

A Lufthansa Csoport bővíti járatai kapacitását Frankfurt, München, Bécs és Zürich célállomásokra, valamint Berlinbe, Hamburgba és Brüsszelbe indított új járatokkal segít a Malév bajbajutott utasain.

 

Keressük Petőfit! Honvédek élve találtak rá a csatatéren?

A Szegeden élő történész, Dr. Fenyvesi László eljuttatta Patrubány Miklóshoz, a Magyarok Világszövetsége elnökéhez egy újságcikkét, amelyben újraközli Körösi Orbók Kálmánnak, a Fehéregyházával határos Héjjasfalva egykori földesurának írását, amely hitelt érdemlően szólaltatja meg egyik falustársát, egy '48-as honvédet, aki 1849. július 31-én késő este egy honvédtársával együtt a csatatéren rátalált a sebesült Petőfi Sándorra, és - kérésére - bevitte a költőt Héjjasfalvára, amely akkor már hemzsegett orosz katonáktól...

 

A Budapest Airport tájékoztatása a MALÉV leállással kapcsolatban

A Budapest Airport köszönetét fejezi ki a Malév összes utasának, akik reggel 5 óra óta türelemmel és megértéssel működtek együtt a Malév és a Budapest Airport munkatársaival a nemzeti légitársaság váratlan leállását követően. A második napon már nem volt tumultus, tömeg.

 

3 az 1-ben

3 az 1- ben, melyben ajánlataim ezúttal filmzene a FilMharmonikusokkal, kis utazás a kitörölt fájlok világába az újmédiás trendekkel és végül gyerekügyi lélektúra, avagy az Anyatükör c. könyv.

 

FOODAPEST és UKBA - Nemzetközi élelmiszer, ital, élelmiszergépipari és vendéglátóipari szakkiállítás

2012. február 5-8. között jelentkezik a HUNGEXPO két élelmiszeripari szakkiállítása a FOODAPEST és az UKBA.Az  A pavilonban közel hétezer négyzetméteren, mintegy 200 kiállító részvételével vasárnaptól délutántól szerdáig zajlanak az események.  Idén másodszor kerül sor az élelmiszeripari-gasztronómiai bemutató közös megrendezésére.  

Változatlanul használhatók, de már nem adnak ki újabb Malév-Citibank hitelkártyát

A Malév-Citibank közös márkajelzésű hitelkártyák elektronikus fizetési eszközként továbbra is változatlan szerződési feltételek mellett működnek; a kártyák értékesítését azonban felfüggesztették - közölte a Citibank pénteken az MTI-vel.

Februárban pályakarbantartás miatt három hétfő éjszaka nem közlekednek a Combinok

2011. május 1-je óta a 6-os villamosok a BKK döntése nyomán folyamatosan, 0-24 óráig tartó üzemidővel közlekednek, azonban a vonal infrastruktúráján a szükséges karbantartási munkákat rendszeresen, egy-egy hétfőről keddre virradó éjszakán elrendelt vágányzár során el kell végezni. Így a 2012. február 6-áról 7-ére, 13-áról 14-ére és 27-éről 28-ára (hétfőről keddre) virradó éjszakákon a Combinok helyett 6V jelzésű villamospótló autóbuszok közlekednek a 6-os villamosok vonalának teljes hosszán.

 

A várható havazás miatt későbbre halasztják a HÉV-vágányzárakat

A hétvégén mind a H8-as és a H9-es, mind a H6-os HÉV menetrend szerint jár. A rendkívüli időjárásra tekintettel a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV Zrt. későbbi időpontra halasztja mindkét, e hétvégére tervezett HÉV-vágányzárat. Mind a H6-os, mind a H8-as és H9-es HÉV-ek menetrend szerint közlekednek.

 

Megvannak az első Új Széchenyi Terv Akkreditált Innovációs Klaszterek

10 komoly innovációs és exportlehetőségekkel rendelkező hazai klaszter vehette át a kiemelt rangot jelentő Akkreditált Innovációs Klaszter címet 2012 február 3-án.. A tanúsító okleveleket Siba Ignác, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Gazdaságfejlesztési Programok Irányító Hatóságának főigazgatója és Barta E. Gyula, a MAG Zrt. vezérigazgatója adta át a nyertes klaszterek képviselőinek.

 

Február a jégbontó hava

Úgy tűnik, jeget még nem bontunk, felmelegedni még nem fogunk, hólapátot még nem tehetjük félre, szánkót még nem vihetjük fel a padlásra, de számtalan program közül válogathatunk. Szemezgessünk a szokásos módon!

 

Wellness lexikon - Danubius módra

Igencsak túl vagyunk már az ünnepek által elszenvedett nagy dózisú ételbombán, de mindig találunk megfelelő választ arra, miért vagyunk most leterheltek. Legyen ez a terheltség testi, avagy lelki, nem árt valahol „tehermentesülni". A Danubius szállodák wellness részlegein tucatnyi metódus és kezelés közül választhatunk akár aktív, akár passzív formáját részesítjük előnyben a méregtelenítésnek.

 

Németh Krisztina: Hazaváró – Babaváró (5.)

Drága Kicsim! Bocsáss meg nekem, hogy hónapok óta nem írtam, de mentségemre legyen mondva, hirtelen nagyon elfoglalt lettem. A babaruhák mosása, vasalása, pakolása folytatódott, és kiegészült eddig be nem szerzett dolgok felkutatásával, és megvásárolásával. Hivatalos ügyek is akadtak bőven, egyik irodából rohantam a másikba, egyik papírt intéztem a másik után.

 

Malév-leállással kapcsolatosan könnyítések az utas- és storno-biztosításokban

A Malév váratlan leállása számos olyan utazót is érint, akik előzőleg utazásképtelenségre vonatkozó (storno) vagy utasbiztosítást kötöttek. Noha ezen biztosítások nem szolgálnak a Malév hibájából meghiúsult utazások miatti kártérítésre, a Generali-csoporthoz tartozó Európai Utazási Biztosító (EUB) néhány rendkívüli intézkedéss

HBLF – Média a Társadalomért díjazottak

Lengyel Nagy Anna (MR1 Kossuth Rádió), Rist Lilla (Nők Lapja), Balázs Bea (MR1 Kossuth Rádió) és a Zöld Pók Alapítvány kapta a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) „Média a Társadalomért" díját. A 2011-ben megjelent pályaművekért odaítélt elismeréseket 2012. február 2-án adták át a Gundel Étteremben.

Forráscsökkenés civil szervezeteknél

Jelentősen csökkentek a civil szervezetek által megpályázható források 2011-ben - derült ki a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) rendezvényén. „A tavalyi évben sok civil szervezet küzdött komoly anyagi nehézségekkel. A korábbi pályázati kiírások megváltoztak és késtek, ami sok civil szervezetet nehéz helyzetbe hozott" - mondta el Nizák Péter, az Open Society Institute (OSI) munkatársa a HBLF „Média a Társadalomért" díjátadó ünnepségén rendezett kerekasztal-beszélgetésen.

Minisztériumi válságstáb jött létre a Malév leállása nyomán kialakult helyzet kezelésére

A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban állandó válságstáb működik a Malév leállása miatt előálló problémák gyors és hatékony kezelése érdekében - jelentette be Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára rendkívüli sajtótájékoztatón 2012. február 3-án, Budapesten.

 

Budapest megközelíthetősége jelenleg is és a jövőben is biztosított

A Malév működésének leállításával összefüggésben a Magyar Turizmus Zrt. folyamatosan tárgyalásokat folytat a kormányzati illetékesekkel, a Budapest Airporttal, több légitársasággal és a szakmai szervezetekkel annak érdekében, hogy a Malév leállásával összefüggő járattörlések ne okozzanak komoly fennakadást a Magyarországra irányuló beutazó forgalomban.

2012. február 3-án 06:00 órakor leállt a Malév. A Sixt Magyarország segítséget nyújt a járat nélkül maradt utasok számára

A Malév a világszerte mintegy 4 000 kölcsönzési ponttal rendelkező, Németország vezető autókölcsönző cégével, a Sixt-tel kötött együttműködési szerződést 2010 elején. A magyar légitársaság a nemzetközi hírnév, a szolgáltatások magas színvonala, azok kedvező ára, a brand és a hosszú távú együttműködési lehetőségek széles köre miatt voksolt a nagynevű autókölcsönző cégre.

Olcsóbb jegyet kínál segítségként a hoppon maradt Malév-utasoknak a Wizz Air.

A Wizz Air a MALÉV leállás kapcsán  most jelentette be, hogy speciális, csökkentett árú jegyeket ajánl fel 14 járatára segítségként azoknak az utasoknak, akik a Malév működésének felfüggesztése miatt nem tudnak Budapestről, illetve Budapestre utazni. (Két MALÉV gép van jelenleg külföldön, egy Izrelben egy pedig Írországban)

 

Orbán Viktor szerint nem lehetetlen a MALÉV újraindulása

Orbán Viktor a MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken azt mondta, hogy két Malév-gép maradt a határokon kívül: egy Tel-Avivban, egy pedig Írországban. A többi repülőgép Magyarországon van. A miniszterelnök kijelentette: nem lehetetlen a légitársaság újraindulása.

Az Országos Mentőszolgálat együttműködési megállapodást kötött a Dr. Card egészségkártya szolgáltatójával

Megszületett az együttműködés az Országos Mentőszolgálat és a Dr. Card egészségkártya szolgáltatója, a Dr. Card Kft között, amely keretein belül célzott anyagi támogatással és szakmai együttműködéssel dolgoznak együtt a magyar betegellátás minőségi javulásáért.

Miért érdemes a cafeteria-rendszerbe emelni egyes fajta egészségbiztosításokat?

Az idei évtől a munkáltatók adómentes juttatásként adhatják dolgozóiknak a visszavásárlási értékkel nem rendelkező egészségbiztosítást. Noha 2012-ben a munkáltatók gyakran a bérkompenzáció részeként alkalmazzák a cafeteriát - ami miatt az egészségbiztosítás jelenleg nem versenyezhet a készpénz-helyettesítő juttatásokkal -, számos nyomós érv indokolja, hogy a cégek ezt az elemet is vegyék számításba cafeteria-rendszereik kialakítása során. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) alábbi elemzése a legfontosabb tudnivalók mellett ezeket az érveket veszi számba.

 

Csatasorba áll a Cerbona

Piaci információk szerint televíziós és promóciós imidzskampány indul a Cerbona müzli, szelet, és pehely termékeinek támogatására. Másfél évvel ezelőtt, a Cerbonát is gyártó Zrt csődje, majd a sikertelen csődegyezséget követő felszámolás megindulása után nem sok remény volt arra, hogy a teljes malomipari vertikumot átfogó cégből bármi is működőképes maradjon, de a hitelezők és a felszámoló mindent megtettek a gyártás megőrzéséért, és ez egy új befektetővel sikerre vezetett.