Vallás és valláskultura és -történet

Jubiláns párok megáldása Szentkúton

Mátraverebély-Szentkúton vasárnap bizánci szertartású liturgiát vezet Luscsak Jurij Nilus munkácsi görög katolikus segédpüspök, pünkösdhétfőn pedig az ünnepi szentmise főcelebránsa Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius, aki áldásban részesíti a nemzeti kegyhelyre zarándokló jubiláns házaspárokat.

Endrédy Vendel apátra emlékeztek Zircen

A ciszterci rend hazai történetének egyik kimagasló helytállójára, fehér vértanújára, Endrédy Vendelre emlékeztek április 19-én Zircen, a magyar ciszterci kongregáció központjában a helyi Országzászló Alapítvány kezdeményezésére.

Misszió a hadiösvényeken

Károlyi Bernát (OFM) kínai kisfiúvalKárolyi Bernát (OFM) kínai kisfiúvalA magyar ferencesek 1929. és 1952. közötti kínai missziójának tárgyi emlékeiből rendeznek kiállítást Misszió a hadiösvényen címmel Szegeden, a Klebelsberg Könyvtárban. A tárlatot Kálmán Peregrin nyitja meg 2013. április 24-én 15.30-kor.

Ferenc pápa húsvétvasárnapi nagymiséje és Urbi et Orbi áldása Vatikánban

Ez az első húsvéti szentmiséje Róma új püspökének, akit március 13-án választottak meg Péter utódául. A Szent Péter teret holland virágkertészek színpompás ajándékai díszítették. Több mint háromszázezren gyűltek össze a Húsvétvasárnap délelőtt megtartott pápai szentmisére a Szent Péter téren és az oda vezető Via della Conciliazione úton. Az utóbbi időben igazán szeszélyes tavaszi időjárás ismét kedvezett Ferenc pápának, mert az elmúlt napokat jellemző gyakori eső ellenére vasárnap délelőtt újra felragyogott a nap a szertartás idejére.

Az ötödik evangélium (a szentföldi emlékhelyek) kialakulása

A ferencesek lépésről lépésre nyolcszáz év alatt megmentették a feledéstől Jézus szülőföldjét, melyet VI. Pál pápa az ötödik evangéliumnak nevezett. Ma már több mint ötven szent helyet gondoznak, őriznek, és segítik a zarándokokat az Ó- és Újszövetség világának teljesebb megértésében.

A halotti lepel televíziós közszemlére tétele Nagyszombaton

Világeseményre kerül sor 2013 március 30-án, Nagyszombaton. A Rai egyes csatornája 17.10-18.40 között a mondovízión keresztül közszemlére teszi a város székesegyházában a halotti leplet, amely a hagyomány szerint Jézus holttestét borította.

Húsvéti szentmisék a püspöki székhelyeken

Az alábbiakban a húsvéti időszak ünnepi püspöki szentmiséinek helyszínéről és időpontjáról tájékozódhatnak.

 

Szerzetes pápák

Ferenc a történelem első jezsuita pápája. Azonban nem az első szerzetes. Az utolsó szerzetes pápa XVI. Gergely volt (1831-1846), aki kamalduli szerzetes volt - annyira, hogy megválasztásakor püspökké kellett szentelni. Mi 34 szerzetespápát számoltunk össze.

Most ért véget Ferenc pápa apostoli szolgálatának megkezdését jelző szentmise Vatikánban

Szent József, az egyház védőszentje liturgikus ünnepén ragyogó napsütés kísérte azt az ünnepélyes szentmisét, amellyel Róma püspöke megkezdte péteri szolgálatát.

„A pápa gyűrűje nem lesz aranyból” -mindjárt kezdődik Ferenc beiktatási szertartása Rómában

A szentszéki sajtóterem igazgatója, P. Lombardi 2013. március 18-án, hétfőn a déli órákban újabb sajtótájékoztatót tartott a vatikáni Média Központban az újságírók számára. Utalt rá, hogy a pápa együtt ebédelt Cristina Fernández de Kirchner argentin elnök asszonnyal, majd 15-20 perces magánbeszélgetést folytatott vele a Szent Márta Házban. A Szentatya üdvözölte az argentin küldöttség többi tagját is. Hétfőn délelőtt 10 órakor Tarcisio Bertone bíboros államtitkárt fogadta kihallgatáson, vasárnap délután pedig magánbeszélgetést folytatott Adolfo Nicolás jezsuita generálissal.

A szentszéki szóvivő és az egyik érintett P. Jálics Ferenc SJ nyilakozata a Jorge Mario Bergoglio elleni vádakaról

P. Federico Lombardi a péntek délutáni sajtótájékoztató alkalmával kijelentette: a Bergoglio elleni kampány jól ismert és már néhány évvel ezelőttre nyúlik vissza. Alkalmanként hazug és hírnévrontó kampányokra specializálódott publikációk hangoztatják. Ennek a kampánynak és a Jorge Mario Bergoglio elleni más vádaknak az egyházellenes jellege jól ismert és nyilvánvaló.

Apró érdekességek az új pápa első gesztusaival kapcsolatban

Federico Lombardi SJ a pápaválasztást követő napon is találkozott az újságírókkal és apró érdekességekről számolt be nekik, amelyek még a Sixtus-kápolnában történtek a konklávé lezárását követően.

A névválasztás üzenete

Két német bíboros, Rainer Maria Woelki berlini érsek és Reinhard Marx münchen-freisingi érsek találkozott a konklávét követő napon Rómában az újságírókkal. A sajtótájékoztatóról Sándor Bence, a Ferences Sajtóközpont munkatársa küldött tudósítást.  

Az új Argentinából származó pápa: (I.) Ferenc

Krisztus 266. helytartója - az eddigi Buenos Aires-i érsek 76 éves. Nevét Jean-Louis Tauran protodiakónus bíboros jelentette be a Szent Péter-bazilika középső loggiájáról. Az új pápa a Ferenc nevet választotta: az első alkalom ez az egyház kétezer éves történetében, csakúgy, mint az, hogy az új pápa a Jézus Társaság tagja.

 

Változások az új pápaság kezdő rítusaiban

Közel egy hónappal ezelőtt, 2013. február 18-án fogadta XVI. Benedek pápa Guido Marini prelátust, s ez alkalommal jóváhagyott néhány változtatást a pápa péteri szolgálatának megkezdését szabályozó szertartásokban.

Habemus papam! Van Pápánk! I. Ferenc néven fog uralkodni és vezetni Péter egyházát

Habemus papam, fehér füst szállt fel 2013. március 13-án este hét után pár perccel a Sixtus-kápolna kéményéből, és megszólaltak a Szent Péter-bazilika harangjai.A Ferenc nevet veszi fel az új pápa, az argentin Jorge Mario Bergoglio, Buenos Aires érseke. Az első jezsuita a pápák sorában.

A bíborosok megtartották az utolsó általános kongregációt

Pontosan egy hónap telt el azóta, hogy XVI. Benedek pápa bejelentette lemondását. A történelmi döntés egy pillanat alatt bejárta az egész világot és a vatikáni események azóta is a világ közvéleményének középpontjában állnak. Ahogy közeledik a konklávé időpontja, ez az érdeklődés még fokozottabbá válik: több mint 5000 újságíró követi közvetlen közelről a bíborosi kongregációkat, a szentszéki közleményeket, készít interjút rómaiakkal, zarándokokkal, akik ezekben a rendkívüli napokban ellepik az Örök Város utcáit.

 

2013. Március 12-én délután fél 5-kor veszi kezdetét a konklávé

2013. március 12-én délelőtt 10 órakor a Vatikáni Bazilikában, a kongregáción résztvevő bíborosok döntése szerint, bemutatják a „Pro Eligendo Romano Pontifice" szentmisét, amelyet Angelo Sodano bíboros, a Bíborosi Kollégium dékánja celebrál.

Erdő Péter szentmisét mutatott be címtemplomában Rómában a konklávéért

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek 2013. március 10-én, vasárnap délelőtt fél 11-kor az ősi Santa Balbina bazilikában celebrált szentmisét, amelyre megtelt a templom a római magyar közösség és más nemzetek képviselőivel. A nemzetközi írott és elektronikus sajtó és a televízió társaságok is elküldték újságíróikat a helyszínre. A szertartáson koncelebráltak a Rómában élő magyar papok és magyar egyházi intézmények tagjai. Jelen voltak Magyarország szentszéki és olaszországi nagykövetségének, valamint a Római Magyar Akadémiának képviselői is.  Erdő Péter bíboros vasárnap üzenetet is intézett a magyar hívekhez.

Szerzetes pápák és bíborosok

Cardinal O'MalleyCardinal O'MalleyA pápák között régebben sok szerzetes volt, de az utóbbi közel kétszáz évben erre nem volt példa. A legutóbbi szerzetes pápa XVI. Gergely(1831-1846) volt, aki a kamalduliak közösségéhez tartozott. A mostani konklávé megkezdésekor a Sixtus-kápolnába belépő 115 bíboros közül tizenkilencen tagjai valamely rendnek, legtöbb a szalézi és a ferences.

2013. Március 12-én kezdődik a konklávé

A bíborosok testületének tegnapi döntése értelmében 2013.  március 12-én, kedden kezdődik a konklávé. A szentszéki sajtóközlemény tájékoztatása szerint 12-én, kedden délelőtt a Szent Péter-bazilikában celebrálják a „pro eligendo Romano Pontifice" szentmisét, ezután a bíborosok visszavonulnak és megkezdődik a pápaválasztó konklávé. A pápa megválasztásához a választó bíborosok szavazatának kétharmada szükséges.

Vatikánban még nem rendelték el a pápaválasztást megelőző szentmisét

2013. március 7-én, csütörtökön délelőtt a Bíborosi Kollégium megtartotta az ötödik általános kongregációt, amelyen 152 bíboros vett részt. A választó bíborosok közül már csak a vietnami Jean-Baptist Pham Minh Mân bíboros érkezését várják.

Hétfőn tartották a bíborosok első általános ülését

A bíborosi kollégium első általános kongregációján 142 bíboros volt jelen, akik közül 103 a választó - ismertette a 2013. március 4-i sajtótájékoztatón Federico Lombardi SJ.

A bíborosi kollégium feladatai az Apostoli Szék megüresedésekor

II. János Pál 1996-ban tette közzé „Universi Dominici Gregis" k. apostoli konstitúcióját, amely előírja az egyház kormányzásának szabályait a sede vacante idejére, továbbá meghatározza a pápaválasztásra vonatkozó előírásokat.

Hétfőn még nem várható a konklávé időpontjának bejelentése

A világ távoli részeiből érkező bíborosok csak jövő héten érkeznek meg a Vatikánba, a Sixtus-kápolnát sem zárták még le a pápaválasztó konklávé előkészítésére, s hétfőn még nem várható a konklávé időpontjának bejelentése - közölte szombaton Federico Lombardi szentszéki szóvivő.

 

Így telt XVI. Benedek első napja emeritus pápaként

Federico Lombardi szentszéki szóvivő pénteki sajtótájékoztatóján beszámolt a nyugalmazott pápa titkárával, Georg Gaenswein érsekkel folytatott péntek délelőtti telefonbeszélgetéséről XVI. Benedek első, emeritus pápaként töltött napjával kapcsolatban.

Életbe lépett a pápa lemondása – Megkezdődött a Sede Vacante időszaka - Mit kell tudni a sede vacantéről

Ma este közép Európai idó szerint este 20 órakor amnikor XVI Benedek már a Castel Gandolfói pápai nyári rezidencián van, életbe lépett XVI Benedek pápa lemondása. Ettől kezdve a pápai trón üres, életbe lépett az interregnum a sede vacante időszaka. XVI Benedek mostantól kezdve nyugállományú (emeritius) pápa és nyugállományú bíboros, és ugyancsak nyugállományú római püspök. Megilleti azonban az ÚŐszentsége megszólítás és továbbra is használja a XVI Benedek nevet. Halászgyűrűjét nem törik össze - mivel csak nyugálományba vonult - csak a pecsét részét egy a képet áthúzó bevéséssel érvénytelenítik. A pápa nyugállományba vonulása előtt nyiltkozott, hogy mindenben aláveti magát utódja akaratának és a meditációnak és a tudományos munkának szenteli további életét.

 

A pápa elutazott Castel Gandolfóba, ahol este 20 órakor lemond. Utána a pápai szék megüresedik.

Róma és a világ figyelme csütörtökön a Vatikánra összpontosul, ahonnan a lemondó XVI. Benedek délután öt órakor távozott a hívők búcsúja közepette. Elhagyta a pápai államot csütörtök délután 5 óra után pár perccel a helikopter, amely XVI. Benedeket szállítja Castel Gandolfóba.

XVI. Benedek pápa utolsó általános kihallgatása

2013. február 27-én, szerdán délelőtt fél 11-kor kezdődött a Szent Péter téren az általános pápai audiencia, amelyre a vártnál is nagyobb hívősereg érkezett az olasz egyházmegyékből és a világ minden részéről, amint ezt a spanyol, amerikai, magyar, lengyel, horvát, szlovák, bajor és egyéb nemzeti zászlók, valamint hatalmas transzparensek jelezték, amelyeken különböző nyelveken ez állt: „Köszönjük Szentatyánk! Hiányozni fogsz, mindig a szívünkben maradsz!".

Több mint négyszázötven éve a Sixtus-kápolna a pápaválasztás helyszíne

A Sixtus-kápolnát XVI. Benedek pápa távozásáig, 2013. február 28-ig azaz máig látogathatják a turisták, ezt követően megkezdik a kápolna előkészítését a konklávéra.

Tartalom átvétel