Könyv

Révay András: Friss és egészséges

 

 Roppant hasznos könyvvel ajándékozta meg a kertbarátokat az Alexandra Kiadó. Bár ebben a témában igen sok hasonlót láthatunk a kirakatokban, a „Friss és egészséges konyhakert" mégis kiemelkedik a kínálatból.

A Kaláka (első) 40 éve

 

A Cartaphilus Kiadó „Legendák" sorozatának első magyar vonatkozású kötetét a Kaláka (első) 40 éve című könyvet a napokban mutatták be az Andrássy úti Alexandra Könyváruház Lotz termében.

 

Szerelmem Sanghaj

 

A Balassi Intézetben hangulatos körülmények között mutatták be Sóvári Mónika Szerelmem, Sanghaj című könyvét. Az épület bejáratától a bemutató teremig földre helyezett égő mécsesek sorfalának fénye mutatta az utat, a teremben pedig kivetítőn Koczka Judit, 13 éve Sanghajban élő fotográfus Kínában ill. Sanghajban készített fotói teremtették meg a könyvhöz illő hangulatot. Az írónővel Lévay Balázs beszélgetett és közben részleteket hallhattunk a könyvből.

A Google elérhetővé tesz több száz éves magyar könyveket

A Google 2010 június 15-én bejelentette, hogy digitalizálja, és a Google Books segítségével mindenki számára elérhetővé teszi az Osztrák Nemzeti Könyvtár történelmi gyűjteményét, köztük 10 600 magyar nyelvű kötetet.

Frank Júlia - Parti szakácskönyvek

 

Frank Júlia a magyar gasztronómia elismert szakírója, sok ezer recept és szintén sok kiadvány fémjelzi munkáját. A közelmúltban a Lukács cukrászda patinás falai között  mutatták be legújabb „instant" receptkönyveit.

Könyvhét 2010 -- 81. Ünnepi Könyvhét és a 9. Gyerekkönyvnapok

 

A könyvhetek történetében Supka Géza neves publicista 1927-ben javasolta, hogy évente „könyvnap rendeztessék". Elképzelése csak 1929-ben vált valóra, így érkeztünk el a mostanihoz, a 81. Ünnepi Könyvhéthez.

Fabrizio Sparta: Egy nyár a szörnnyel – Élni, sírni, nevetni a sclerosis multiplexszel

 

Az Olasz Kultúrintézetben mutatta be a Medicina Kiadónál megjelent regényét az olasz író.  A Kulturintézet és és a Radioinform.com  által szervezett bemutatón részt vett még a főszereplő Domitilla Antilici, Salvatore Ettore, az intézet igazgatója,  Faragó Rita, a Radioinform főszerkesztője,  Máté Judit, a kötet fordítója,Farkasvölgyi Frigyesné, a Medicina Kiadó vezérigazgatója és Hirtling István színművész.

Könyvhét előzetes-- Eszéki Erzsébet: Így látunk mi – 37 kép, 37 történet

 

2004-től készítettem interjúkat ismert, érdekes emberekkel egy-egy festményről, mindenkitől azt kértem, hogy a személyes élményeit mondja el a választott festményről. Hat év alatt hat évszázad műalkotásait „jártuk be" főként írókkal, színészekkel, rendezőkkel, néhány festővel és múzeumigazgatóval. A kérésem mindig ugyanaz volt: a képélményükről beszélgessünk!

Révay András: A minőség érdekközössége

 

 Már a harmadik Étteremkaluzt veheti kézbe az ilyen témák iránt fogékony olvasó. Az étteremleírásokat ezúttal rövid, angol nyelvű ismertető is kiegészíti.

A Múzeumok Majálisán mutatta be új kötetét a MOKK

 

Az ismeretek átadásának 21. századi módszereiről szól a Múzeumi Oktatási és Képzési Központ (MOKK) „Élmény és tudás- Múzeumi szakemberek a közoktatás szolgálatában" című most megjelent, negyedik kötete, amelyet az elmúlt hétvégén mutattak be a szakmának és a közönségnek.

ESZTERHÁZAI TÜNDÉRMESÉK

 

Bűbájos gyerekkönyvet adott ki a Műemlékek Állami Gondnoksága „Eszterházai tündérmesék" címmel, herceg Esterházy Antal előszavával.

Révay András: Az egyenruha, kifejező eszköz

 

A magyar katonai egyenruhák története a kutatás kimeríthetetlen tárházának bizonyul. Az erről szóló könyvek közül már a harmadik kötetet mutatták be a Honvédelmi Minisztérium Magyar Örökség Díjas Hadtörténeti Intézet- és Múzeumában.

Fáradó géppel olvasni monitort...

 

A közelmúltban megrendezett könyvfesztivál (http://www.euroastra.hu/node/39127 ) ismét felvetheti az elektronikusan elérhető, digitalizált irodalom és a hagyományos, papíron elérhető könyvek viszonyát, és viszonyuk jövőjét. Különösen, mivel az elektronikus olvasnivaló nem minden formában örvend nagy népszerűségnek. Ahogy arról, elsősorban annak használattechnikai és jogi nézőpontjából volt már szó korábban (http://www.euroastra.hu/node/39128 ).

 

Német nyelven is megjelenik Bertók László kötete: A hangyák vonulnak

 

A napokban jelentette meg Aachenban a Rimbaud Verlag németül Bertók László Hangyák vonulnak (Ameisen ziehen) című verseskötetét Julia Schiff fordításában.

Révay András: Egy egészen különleges bolt

 

 Budapesten, a Szent István krt. 26-ban már évekkel ezelőtt is könyvesbolt volt. Néhány hónappal ezelőtt bezárták - de nem mindörökre. A Kossuth Kiadói Csoport vette birtokába, átépítették és egészen új szolgáltatásokkal felruházva nyitották meg ismét.

Katonai imakönyv

Az idei esztendő húsvétjára jelent meg a Honvédelmi Minisztérium Katolikus Tábori Püspökségének (Katonai Ordinariátus) gondozásában az a kötet, amely az Ima- és olvasókönyv a Magyar Honvédség számára címet viseli.

Helyreállítható-e a Kárpát-medence egysége?

 

A Helikon Kiadó Csák Jánosnak, a kiadó elnökének moderálása mellett rendezte meg az innovációs díjjal is kitüntetett MultiRáció alapítóinak, dr. Banai Miklós fizikusnak és 2009 ismeretterjesztő tudósának, Dr. Lukács Béla fizikusnak, egyben polihisztornak, mint szerzőknek, könyvbemutatóját a Helikon Könyvesházban.

Horn Gyula előszoba-titkai

 A kötete szerzője:Baranyi MáriaA kötete szerzője:Baranyi Mária

Az Athenaeum Kiadó jelentette meg az egykori miniszterelnök titkárság-vezetőjének visszaemlékezéseit
Egy előszoba titkai Horn Gyula közelről 1994-1998 címmel.

Moszkvában bemutatták a „Magyarországi Kastélyok és várak" c. kötetet

2010. március 3-án került sor a moszkvai "Biblio Globus" könyvesboltban a "Magyarországi Kastélyok és várak" c. kötet bemutatójára.

 

Üzleti terv a sikerhez

 

Manapság egy vállalkozás indításánál elengedhetetlen, hogy készüljön üzleti terv, annak érdekében, hogy a cég vezetői kialakíthassák a cég rövid és hosszabb távú stratégiáját. A Perfekt Kiadó gondozásában megjelent Üzleti terv készítése című könyv ebben próbál segítséget nyújtani a még tanuló fiataloknak és a vállalkozást indítóknak.

Révay András: Tekintélyes könyv

 

 Nemcsak súlyát és méretét, de tudományos jelentőségét nézve is, tekintélyes könyv látott napvilágot. Ráadásul több szempontból is hézagpótlónak nevezhető, mert a témát ilyen alapossággal korábban még senki nem dolgozta fel.

Sub Clausula 1989 -- 1989 történelmi Bibliája

 

A Közlönykiadó által kiadott könyvek mindig a könyvszakma jeles eseményeihez tartoznak. Így volt ez a Sub Clausula 1989 parlamenti bemutatóján is. A művet méltán nevezhetjük az 1989- es történelmi események bibliájaként. A könyv arra próbál választ adni, hogy milyen események vezettek a változásokhoz.

Félelem az igaságtól, avagy miért tiltják be egyesek a könyvbemutatót?

 

A Szent Grál üzenete szerzőjének újabb lebilincselő könyve - ez áll a borítón és egy különös kép, amelyen valami furcsa építmény vagy szobor látszik.

Révay András: Templomos lovagok legendája

 

A három T évtizedeken át a magyar kultúrpolitika zsinórmértéke volt. A különféle műveket sorolták a „támogatott - tűrt - tiltott" kategóriák egyikébe. Napjainkra ez a jelentés megváltozott. Ma a Kossuth Kiadói Csoport egyik tagja, a Ventus Libro Kiadó használja könyvsorozatának megjelöléseként. Titkok, tények, talányok nyomába eredhetünk általa.

„Az Új Világrend tízparancsolata, avagy a Szent Grál elrablása?

 

Régi igazság, hogy a történelmet a győztesek írják. Az emberek mindig is igyekeztek magyarázatot találni a történelmi eseményekre, napjainkban azonban úgy tűnik, egyre többen akarnak hitelesebb képet kapni annál, mint amit az iskolákban tanítanak, vagy amit a főáramlatú média sugall.

A(H1N1) influenza - Betegség vagy védőoltás?

 

Az egész Európát megosztó viták közben az A(H1N1)-vírus  okozta világjárvány halad a maga útján.

Új közlekedésjogi folyóirat indul - autósoknak és jogászoknak IS!

Stop! Közlekedj jogosan! címmel 2009. december 3-ától az újságosstandokon is kapható lesz a CompLex Kiadó új, közlekedési joggal foglalkozó, időszakosan megjelenő folyóirata. A 11 ezer példányban nyomott, hiánypótló kiadvány a gépjárművek üzemeltetésének  laikusok számára sokszor áttekinthetetlen  jogszabályi dzsungelében nyújt eligazodást.

Aczél Endre: Amit megírhatok

 

Decemberben jelent meg a szerző kötete, mely a beharangozó szerint részben családtörténet, részben pályarajz, politikai publicisztika, ill. önreflexió.  A 2009. december 9-i nyilvános bemutatón a hallgatóság zsúfolásig megtöltötte az Alexandra Könyvesház Károly körúti Irodalmi Kávézóját, hogy meghallgassa Kéri László politológus és a szerző Aczél Endre beszélgetését a néhány nappal korábban megjelent műről.

A Vatikáni Titkos Levéltár dokumentumai

A Vatikáni Titkos Levéltárban - több mint 85 kilométernyi polchosszúságon - több mint százezer dokumentumot őriznek. Noha a gyűjteményt a titokzatosság légköre lengi körül, a Vatikán szorgalmazza kutatását, most pedig egy belga kiadóval együttműködve albumban adta ki a 105 legkülönlegesebb iratot.

Ezeréves görög kézirat hasonmás kiadásban

Udvardy György püspök és Kalota József, a Konstantinápolyi Patriarchátus Magyarországi Exarchátusának érseki vikáriusa mutatta be a magyar államalapítással egyidős, bizánci Evangelistariumot tartalmazó görög kézirat kétnyelvű, fakszimile kiadását 2009.december 9-én a pécsi Dómmúzeumban. A kötet előszavát Bartholomaiosz konstantinápolyi egyetemes pátriárka írta. A bemutatón köszöntőt mondott Mayer Mihály pécsi megyéspüspök.

Tartalom átvétel