Könyv

Értelmesen tervezett az élővilág?

 

Az ÉRTEM Egyesület gondozásában zajlott 2009. december-én   „Az intelligens válasz" c. könyv bemutatója.A mű alcíme:  Spontán evolúció vagy tudatos tervezés révén jött létre az élővilág?

Futár Iván: Démonböngésző

 

A Montázs teaházban (http://www.montazsteahaz.hu/) tartja trilógiazáró könyvének (3..2..1) bemutatóját, és a könyvvel kapcsolatos ifjúsági vitakör bemelegítőjét Böszörményi Gyula.

Minden napra egy példakép

Könyv formájában is napvilágot látott a Magyar Katolikus Rádió közkedvelt műsorfolyama, amelyben Katona István egri segédpüspök szenteket, boldogokat és életszentségre törekvő embereket mutat be. A Szentek, szent életű emberek című négyrészes sorozat első kötetét, amely januártól márciusig veszi sorra a példaképül szolgáló személyeket, a Szent Gellért Kiadó jelentette meg.

Megjelent Az ötös számú vágóhíd kétnyelvű ünnepi kiadása!

Kurt Vonnegut kultikus főművét, Az ötös számú vágóhíd című regényt éppen negyven esztendeje, 1969-ben jelentette meg az amerikai Seymour Lawrence könyvkiadó. 
    

Dr.Lévai Katalin új könyve: Hírnév -- Új élet kezdődik

 

Az Alexandra Kiadó gondozásában jelent meg a szerző  negyedik kötete  Hírnév  címmel,  melyet olyan sikerek előztek meg, mint a Párnakönyv és más mesék,   Vörös szőnyeg  és a  Varázskert.

Csúcsrajáratva - A washingtoni diplomácia kulisszatitkai

 

Az elmúlt hét egyik esős napjának délelőttjén mutatták be Budapesten, a Károly körúti Alexandra Könyvesház Irodalmi Kávéházában, Simonyi András volt washingtoni nagykövetünk „Csúcsrajáratva - A washingtoni diplomácia kulisszatitkai" című kötetét.

Gyermekeknek írt könyvet a Híradós - D. Tóth Kriszta meséiben minden kisgyerek magára ismerhet

 

Saját kislánya ihlette azokat a történeteket, amelyeket D. Tóth Kriszta vetett papírra idén. A rendhagyó hangvételű könyv sajátossága, hogy a történeteket ezúttal maga a kislány, Lola meséli el a kortársainak.

Réz András bemutatja a Köldököt. A jövőd már megtörtént.

 

2009. november 13-án, pénteken dedikálással egybekötött könyvbemutató lesz a Werk Akadémián. Réz András új könyve a „Köldök" kerül terítékre.

Milyen is valójában a környező országok adórendszere? - Tények és tévhitek

 

Magyarország legismertebb jogi kiadója, a CompLex Kiadó, a holland Wolters Kluwer csoport tagja bejelentette, hogy tisztázó erejű új és átfogó kötetet jelentet meg a környező országok adórendszeréről. A kiadvány részletesen ismerteti Ausztria, Bulgária, Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna adórendszerét, külön kiemelve a különbségeket a hazai viszonyokhoz képest.

Légierő társbérletben

 

 2009. október 28-án ünnepélyes keretek között került sor Vándor Károly: Légierő társbérletben című könyvének bemutatójára a Hadtörténeti Intézet és Múzeum dísztermében.

Képek Krónikása - Mesekönyv gyerekektől nem csak gyerekeknek

 

Kicsik és nagyok által írt mesekönyvet jelentetett meg és mutatott be 2009. sueptember 18-án pénteken a Nemzeti Tankönyvkiadó a Budapesti Történeti Múzeum gótikus Lovagtermében. A szebbnél szebb mesék 3-8. osztályos diákok tollából származnak, de a mai kortárs gyerekirodalom szerzőitől is találunk egy-egy történetet a mesegyűjteményben. A könyv a kiadó 60.

Csík István – Válogatás az életműből

 

Csík Istvánnak, a kortárs képzőművészeti élet egyik rangos képviselőjének tiszteletére kiadott „Csík István - Válogatás az életműből" című könyvet néhány nappal ezelőtt mutatta be a „Társalgó" Galéria. A délelőtti órákban a nagy meleg ellenére sokan megjelentünk, barátai és a művészeti élet illusztris képviselői, megtisztelve a 79 esztendős mestert.

Révay András: A csataterek Petőfije

 

Vetélkedő műsorokban valószínűleg nehéz kérdésnek számítana, hogy hány Petőfi harcolt az 1848-as Szabadságharc csataterein? Egyet valószínűleg mindenki említene. Azok, akik Petőfi Sándor verseit kicsit alaposabban ismerik, talán mondanának egy másodikat: „A vén zászlótartó" - bizony már nem Petrovics, hanem a fiát követve, szintén Petőfi néven üldözte Jellacicot. Ám volt egy harmadik is!

SKANDINÁV EST BUDAPESTEN,A MAGYAROK HÁZÁBAN

 

Nemrég a Magyarok Világszövetsége székházában bemutatásra került az Ághegy című skandináviai magyar irodalmi és művészeti lapfolyam V. kötete. A kiadvány szellemi atyja,szerkesztője Tar Károly író,költő,műfordító,a  svédországi Magyar Liget és az Ághegy lapfolyam,valamint az Ághegy Rádió alapító főszerkesztője. Tagja a Román, a Magyar-,  a Svéd Írószövetségnek, az Erdélyí Magyar Írók Ligájának. A Magyar Kultúra lovagja címmel is kitüntették 2003-ban.

A természetről - méregzöldeknek ajánlva

  Dr Gánti TiborDr Gánti Tibor

A könyv külső megjelenése is a természet szeretetét tükrözi, ahogy annak minden sora is egy igazán értő ember írása, mégpedig olyan emberé, aki mindent megfigyel, mindent észrevesz, elemez, értékel és véleményez.

A titokzatos kedves jóvoltából - Kezdődik a Nemzeti Filharmonikusok Beethoven sorozata Martonvásáron

 

A Nemzeti Filharmonikusok Beethoven-estjeinek három koncertből álló sorozata szombaton kezdődik meg Martonvásáron, a Magyar Tudományos Akadémia Mezőgazdasági Kutatóintézet angol parkjában lévő hangverseny-szigeten. Kocsis Zoltán együttese 51. éve tart koncerteket Beethoven kedvelt magyarországi alkotó helyén.

Felkerült az internetre a Sínai kódex

A British Library bejelentette: négyéves munka eredményeként közzétették az interneten a IV. századi kéziratos biblia oldalait.

Megjelent az MNB szemle júliusi száma

 

2009 július 10-én sajtótájékoztatón ismertették a Magyar Nemzeti Bank Kiadványának az MNB szemlének a főbb cikkeit a szerzők. Az egyik legszínvonalasabb pénzügyi kiadvány ujabban ingyenesen de csakis elektronikus formában jelenik meg. (Cikkünk végén lévő linkről letölthető)

Sztálin gyermekei- Három generáció szerelemben, háborúban

 

Owen Matthews újságíró, a Newsweek moszkvai irodavezetője sajtótájékoztatót tartott az Alexandra Kiadó gondozásában magyar nyelven most megjelent „Sztálin gyermekei - Három generáció szerelemben, háborúban" című kötete kapcsán, melyben szülei és nagyszülei sorsát tárja elénk a sztálini érában. A történet Oroszországról szól, a szerelemről és a halálról egy család történetén keresztül.

„Suono Italia, Olaszország Hangjai"

 

2009. Június 16.-18. között „Suono Italia, Olaszország Hangjai" színvonalas programsorozat  keretében hangszerkiállítással, üzleti találkozókkal, koncertekkel és szakmai szemináriumokkal mutatkoztak be olasz hangszergyártók  az MTA Zenetörténeti Intézetében, az Olasz Külkereskedelmi Intézet (ICE) és az Akusztikus Hangszergyártók Olasz Egyesülete (ACISA) szervezésében.

Marie-Monique Robin: Monsanto szerint a világ (Hegyi Gyula előszavával)

 

Az egészséges környezetért aggódók számára ez a kötet nagyon sok tanulságot mutat be, hiszen a szerző végigjárta a világ minden táján a helyszíneket, beszélt emberekkel, igyekezett bizonyítékokat gyűjteni, hogy valójában miként működik a Monsanto, és mennyire sok emberi szenvedés jelzi útjának állomásait.

Révay András: A könyv, amire vártunk

 

 Nem túl sűrűn fordul elő mostanában, hogy az ember valami olyannal találkozik, ami osztatlan örömmel tölti el. Ráadásul ez az öröm kettős! Két olyan könyv jelent meg ugyanis, amire már régóta szükség volt.

Révay András: A könyv ünnepe

 

 Összesen tíz kiadvánnyal, hét könyvvel és három hangoskönyvvel örvendezteti meg az irodalom barátait a Kossuth Kiadó a nyolcvanadik Ünnepi Könyvhéten. A dedikálások a Kiadó sátoránál 2009. június 5-én, pénteken három órától kezdődnek.

Utolsó kísérlet – Híradás a Föld állapotáról

Nem zsenialitásunknak köszönhetjük azt a szintet, amit elértünk, hanem a fosszilis energiáknak, s ezt csak akkor vesszük észre, ha ezek elfogynak - mondta Vida Gábor akadémikus az Utolsó kísérlet című könyv bemutatóján.

Révay András: Marslakó voltam

 Megfogadtam Ónodi Eszter tanácsát. Hagytam, hogy kézen fogjon, vezessen, olyan dolgokat mutasson meg nekem, melyeket „bennszülött" létemre magam sem ismertem idáig.

Könyvfesztivál és gazdaságpoltika

 

A Millenáris felé igyekvők a hétvégi bevásárlást intézők seregén és szívós alkalmi árusokon küzdik át magukat, kicselezik a bevásárlóközpont parkolójának forgalmát, átóvakodnak a park bejáratánál folyó építkezésen, s pár lépés után már válogathatnak is a szabadtérre települt könyvsátrak, ill. a fedett terek „szellemi táplálékhalmában".

Gebedj meg alapú gazdaságpoltika helyett…

 

Sokan sokáig hiányolták, hogy nincsen a Fidesznek gazdaságpoltikája. Nos - lehet hogy véletlenül  - éppen 2009. április 4-én, felszabadulásunk (egykori állami) ünnepén mutatta be Matolcsy György egykori gazdasági miniszter és Orbán Viktor a Jövökép című gazdasági stratégiai kiadványt. Ezt a pártiratnál komolyabb, több mint 100 oldalas  vaskos kiadványt a cikk végén lávő linkről szabadon letölthetik olvasóink.

E.Kovács Péter: Hétköznapi élet Mátyás király korában. - Mindennapi történelem.

 Saját korunkat is akkor érthetjük meg igazán, ha ismerjük elődeink életét. Tudjuk, miként teltek hétköznapjaik, miből éltek, mi került az asztalukra, hogyan vélekedtek a világról, mivel töltötték szabadidejüket. A mindennapok valóságából kibonthatók a történelmi folyamatok. A Corvina Kiadó „Mindennapi történelem" sorozata ezt a célt szolgálja. Legújabb kiadványával Mátyás király és kora, a reneszánsz időszakát eleveníti fel.

Nincs férfi és nő, csak személy? - Gabriele Kuby a nemiség relativizálásának diktatúrájáról

Hatalmas erővel tör előre Amerikában és Európában a gender mainstreaming-nek nevezett ideológia, amely - a bibliai kinyilatkoztatással szemben - pusztán társadalmi konvenciónak tünteti fel az ember biológiai nemét. A női és férfi identitást megszüntető, a házasságon, családon alapuló társadalmat aláásó irányzatról szól Gabriele Kuby szociológus könyve, amely honlapunkról letölthető.

Lucia Gasparini - Serena Marabelli: Halhatatlan remekművek az ókortól napjainkig

 

Az album mérete is lenyűgöző, kivitelezése csodálatos. A címlap tetején Mona Lisa szemei tekintenek ránk, alján arany arc fekszik. Ezzel mindjárt érzékelhetjük, hogy többet fog nyújtani a kötet, mint egyszerű bemutatását a legszebb alkotásoknak. A szobrokat általában első oldalról ismerjük, de pl. a hátuk mögött tartott kezek, vagy a részletek vizsgálata most - mint különleges lehetőség - az olvasó számára külön ajándék.

Tartalom átvétel