Képriport

Képriport: a XII. Mesterségek Ünnepe

 

Idén is augusztus 20.-án zárt a Mesterségek Ünnepe, melyből a mostani immár a 22. volt. A rendezvénynek kedvezett az időjárás is, így rengetegen látogattak fel a várba, hogy részt vehessenek a hagyományőrző népművészek legjelesebb képviselőinek bemutatkozásán.

Gazdára talált a Pöttyös retro Ladája avagy retro – integető Kádár János nélkül

 1.1.

A közel 3 hónapos Pöttyös promóció lezárásaként, a TotalCar-os Winkler Róbert és Bazsó „Karotta" Gábor közreműködésével került átadásra a liciten nyert retro Lada. A boldog tulajdonos a nyolcvanas évek lakótelepi hangulatát idéző tuning autóval távozhatott.

Németh Krisztina: Egy hely Budapest mellett - vadakkal (Budakeszi Vadaspark)

 Budapeszi Vadaspark -bejárat élő szamárralBudapeszi Vadaspark -bejárat élő szamárral

Budapest mellett van egy hely, ahova igazán rövid időn belül eljuthatunk, és csodálatos élményt nyújt. Ha képesek vagyunk az autót otthon hagyni, mintegy 1500 méter séta után oda is érhetünk. Ez a séta egy kicsit lakott területen, és egy kicsit az erdő közepén vezet. A cél pedig nem más, mint a Budakeszi Vadaspark.

Németh Krisztina: Bipoláris futás a Gellért hegyen -képriport

Kevin JacksonKevin Jackson 

Mint első cikkünkben irtuk, késöbb képriporttal is jelentkezünk. Ime: A bipoláris betegség az egyén hangulatára, viselkedésére és érzékelésére ható betegség a magyar lakosság több, mint egy  százalékát érinti. A Sötét Nappalok, Fényes Éjszakák (SNFÉ) Egyesület szervezésében figyelemfelkeltő futást tartottak július 18.-án a Gellért-hegyen. A betegegyesület elnöke, Kevin Jackson és társai az akciójukkal a bipoláris betegség okozta egyéni és társadalmi problémákra kívánták irányítani a társadalom figyelmét. Remélhetőleg sok embert elért üzenetük!

Ujjé a Hidon nagyszerű, ujjé a Hídon jó...

 

Június 21.-től már, és egészen augusztus 17.-ig hétvégenként autóknak tilos, gyalogosan kifejezetten ajánlott közlekedni a Lánchídon. Budapestet összekötő rendezvénysorozatunk harmadik hétvégéjéhez érkezett.

Fesztivál volt Alsóörsön - Sokadszor jöttek össze a Harley-Davidson rajongói

 

A 9. Harley-Davidson Fesztivál a korábbi fesztiválokhoz hasonlóan, most sem okozott csalódást a résztvevőknek, akik négy napig élvezhették egymás társaságát békében és nyugalomban, az alsóörsi Európa kemping területén.

Könyvhét 2008 Vörösmaty tér - képriport

 Könyvhét 2008Könyvhét 2008

Rengeteg érdekes regény, szépirodalmi művek, ismeretterjesztő könyvek, idegen nyelvű könnyített-, és teljes irodalom, szótárak, lexikonok, csodálatos baba-, gyermek-, ifjúsági könyvek.. 2008. június 5.-től egészen 9-ig a könyveké a főszerep. 79. Ünnepi Könyvhét,  7. Gyermekkönyvnapok

Nation & Fashion

 

2008. május 24-25.-én Olaszország divatélete mutatkozott be a Műcsarnokban. A Nation & Fashion rendezvény bepillantást engedett a világ legnagyobb divat-nagyhatalmának egyikébe, és két napon át uralta a Műcsarnok kifutóit.

Németh Krisztina: Gyermeknapi körkép 2008.

 1.1.Május utolsó vasárnapján a gyermekeket ünnepeltük a Nemzetközi Gyermeknap alkalmából. A számtalan rendezvény közül a Művészetek Palotája, és a Magyar Nemzeti Színház közös Duna-parti rendezvényére látogattunk, és hoztunk néhány képet, mintegy utólagos hangulatjelentésként. A játékok túlnyomórészt a történelemre épültek, és emelett már elfeledett mókákat elevenítettek fel. Fotoriporterünk ezen a napon nyakába vette Budapestet és megörökítette amit látott.....

Praktiker: vásárlás virtuális kosárral

  1.1.Magyarországon vezették be elsőként a barkácspiacon azt a korszerű eszközt, amellyel a vásárlók „kézbe vehetik" az információt. A világpremierre a május közepén került sor a Praktiker vecsési áruházában, ahol egyelőre 15 darab áll a barkácsáruház törzsvásárlói rendelkezésére. Használatukhoz törzsvásárlói kártya szükséges.

GUINNESS rekord: Sebkezelés

  1.1.

A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt 2008. május 24-én (szombaton) 18:00 sikeres GUINNESS rekord kísérletet hajtott végre, a Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrumban. A tábor főterén 470 ifjú sebfelelős vett rész a rekord felállításában. A rekord kísérlet célja: egyszerre, egy helyen, 5-perc alatt a legtöbb végtag fedőkötéssel történő ellátása.

Új, Ericsson-játszótér Szentendrén -képriport

 1.1.

Az Ericsson Magyarország 2008. május 21-én átadta a felújított, már az EU-s előírásoknak is megfelelő Ericsson játszóteret Szentendrén. A Gyöngyvirág és a Honvéd utca által határolt területen fekvő gyermekbirodalom jelentős dolgozói bevonással szépült meg.

Családi hétvége avagy kell a program ha jó…

 1.1.

Az évek óta megrendezésre kerülő Nők Lapja Családi Hétvége, idén is remekül zajlott. A megszokott felállást a megszokott időjárás kísérte, ugyanolyan meleg volt -némileg kevesebb napsütéssel- mint pl. tavaly, és ugyanolyan sok ember gyűlt össze.

A romlás virágai - Keszthely, a Balaton egykori ékköve 3.(befejező) rész

A piac utcája:: Hajnalban kong az ürességtől. Se vásárló, se árufeltöltő. Cak a pár még kitartó kereskedő és a lakók kocsija zavarja a képet.A piac utcája:: Hajnalban kong az ürességtől. Se vásárló, se árufeltöltő. Csak a pár még kitartó kereskedő és a lakók kocsija zavarja a képet.A piac minden város gyomra. Az a hely, ahol a felesleg és a szükség egymásra talál, ahol az emberek beszélhetnek egymással. Lehet egy jót enni sörözni. A közösség itt lett lészen valóban közösséggé.  Az első rész

A romlás virágai - Keszthely, a Balaton egykori ékköve 2. rész

Keszthely sétáló utcáján messziről nézve minden rendben van. Csak ember nincsen.Keszthely sétáló utcáján messziről nézve minden rendben van. Csak ember nincsen.Most már nemcsak egy "tengerünk" van. Ott van az EU Schengeni csatlakozás miatt szinte belvízzé vált Fertő-tó, ami már itthon is a Balaton jelentős konkurense lett. A vízminőság is rendben, az árak jelentősen olcsóbbak mint a Balaton esetén. No meg ha nem tetszenek a magyar rendeletek, át lehet menni Ausztriába (ahogy szeretett miniszterelnökünk mondta: akinek nem tetszik menjen külföldre...) Az első rész

A romlás virágai - Keszthely, a Balaton egykori ékköve 1. rész

Ami szépül és gyarapszik: a Keszthelyi KastélyAmi szépül és gyarapszik: a Keszthelyi Kastély 

Keszthely, a Balaton fővárosa. Keszthely a Balaton ékszere. Ha az ember végigdétal a város utcáin azt láthatja mindez a múlt. Hol van város régi dicsósége? Hol vannak az idegenek, akik forognak a városban pénzüket otthagyva? Ha az ember figyelmesen végigmegy a sétálóutcan a romlás levegője csapja meg.

Május 1: Felvonulnak a Krisnások is

 1.1.

A hagyományos értelemben vett május elsejei felvonulások már jó néhány éve megszűntek, mégis vannak, akik ezt a maguk módján évről-évre megteszik. Igaz, Ők más célból teszik ezt. Több éves hagyomány már, hogy a Krisna tudatú hívők közössége május elsején a Városligetben zenés, táncos felvonulást tart, mintegy két óra hosszán keresztül.

Németh Krisztina: (Még mindig) Éljen Május elseje! - avagy az ország májusfája - Képriport

 1.Május 1-re Májusfát!1.Május 1-re Májusfát!

Május elsején, a tavalyihoz hasonlóan, idén ismét felállították az Ország Májusfáját, köré pedig az Európai Unió zászlajának 12 csillagát szimbolizáló 12 kisebb fát.

Alapkő letétel Szentendrén –Ide költözik a Ford cég 32 országot ellátó regionális központja.

  1.1.

Újabb „built to suit" beruházás a Raiffeisen Ingatlannál - épül a Ford Közép- és Kelet-Európai Regionális Központja.Szentendrén kezdett bele tavaly év végén a Raiffeisen Bankcsoport ingatlanfejlesztésre, létesítménygazdálkodásra és strukturált ingatlanfinanszírozásra szakosodott leányvállalata egyik legújabb beruházásába, amelyet már a kezdetektől kifejezetten a majdani bérlő igényei szerint alakítanak. A megrendelő ezúttal a Ford Közép- és Kelet-Európai Kft.

A főtámogató Pannon gratulál a magyar jégkorong-válogatott történelmi sikeréhez

  1.1.

Ove Fredheim vezérigazgató a Pannon minden munkatársa nevében gratulált a magyar jégkorong-válogatottnak, miután a csapat megnyerte a szapporói divízió 1-es világbajnokságot és ezzel feljutott a sportág elitjébe, az A csoportba.

Ahova az utas sohasem jut el: A Catering konyha ahol a repülőgép fedélzeti menük készülnek

A MALÉV  Boeing 737-700 az ételkóstoló helyszíneA MALÉV Boeing 737-700 az ételkóstoló helyszíneA MALÉV Magyarország legnagyobb étterme.hiszen mindegyik utasa kap valamilyen feldélzeti étkezést. Vagy szendvicset, vagy az osztálytól úthossztól és napszaktól függően valamilyen meleg főételt. A sikeres borjárat után, most ismét stílszerű környezetben, egy Boeing 737-700-as gép fedélzetén mutatta be a nemzeti légitársaság a nyári menetrendtől a fedélzeten kínált új ételeit.

Német Krisztina: Szinek – szagok – ízek: Vásár Ujbudán (2008. április 12.) – Képriport

  1.1.

Globalizációs vilkágunkban a vásár megmarad. Csak éppen annak régi forgataga hiányzik. Nincsen visitó magalica, nincsenek petúniás vagy muskátlis ládák, amiket árulnak a Nagyérdeműnek. De a hangulat részben maradt a régi, csak az áruk cserélődtek ki. A virágkínálat egy háború előtti egzóta gyűjteménnyel vesenyez, hiába a klónozással és más praktikákkal az akkori ritkaságokat tömegtermelésben állítják előtte. De egy-egy régi íz is megmaradt. Nem csak a Laci-konyhákban. Hiszen virág kell. Ennyi kell. Kitört a tavasz...

Steiner Gábor: Ami egy sajtótájékoztató tudósításaiból kimaradt… (Képriport)

 1.1.

A közelmúltban összevont sajtótájékoztatót rendeztek Újbudán. Két kiállítást mutattak be: a kertészeti és virágkiállítást, valamint az Iz-feszt gasztronómiai bemutatót. Bár az illetokat és ízeket nem tudjuk visszadni - a tartalmát megtettük két korábbi cikkünkben: Élmény szemnek, orrnak, léleknek. valamint a Iz-Feszt - Újbudán , de most néhány képpel a hanugulatot is megpróbájuk bemutatni, hiszen fotóriporterünk éppen arra (is) járt.

Török Viktória: Schirilla György elindult a Vatikánba – Képriport

  1.1.

2008. Április 7-én reggel 9 órakor útnak indult Schirilla György, aki a budapesti Szent István-bazilikától futva jut el a Vatikánba.

Huszonhatodszor díjazták a legjobb sajtófotókat -A Nemzeti Múzeumban május elsejéig tekinthető meg a kiállítás

 Dr. Eötvös Pál a MÚOSZ elnöke a megnyitónDr. Eötvös Pál a MÚOSZ elnöke a megnyitón

Március 28-án huszonhatodik alkalommal adták át az elismeréseket járó elismeréseket a mögöttünk hagyott esztendő legjobb magyar sajtófotóiért. A hagyományosan rendkívül színvonalas kollekció kiállítását egy hónapig látogathatja a fényképeket szerető közönség.

Mudra László képriportja: Luís Figo a Szentkirályi csapatában Feszített forgatási tempó…

 1.1.

Hazánkba érkezett a Szentkirályi Ásványvíz Kft. új, 2008-2009-es év reklámarca, az aranylabdás futballsztár, Luís Figo. A portugál aranygeneráció csillaga március 26-án látogatott Budapestre, hogy bemutatkozzon a magyar közönségnek, és Szentkirályon részt vegyen a hazánkban piacvezető ásványvízmárka reklámfilmjének forgatásán. A világhírű labdarúgó március 27-én utazik vissza Milánóba.

Révay András: A hetedik győzelem - Képriport

 

1. Meghivó1. MeghivóA Tabáni Tenisz Centerbe invitálták a játékosokat, hogy tizedszer is megmérkőzzenek a Valentin-napi Páros Teniszverseny díszes kupáiért. A Politikus válogatott, a Sztármenedzser válogatott, az Újságíró válogatott és a Színész-Sportoló válogatott, összesen 112 ember küzdött meg a győzelemért.

Révay András: Rólam szól ez a nap - Képriport

 1.1.

Ötszáznál is többen jelentkeztek az Operabál szervezőinek felhívására - valamennyien Hamupipőkék szerettek volna lenni. Az első sorsolás után húszan próbálhatták fel a cipőt, közülük került ki az öt szerencsés, akire a cipő is illett és a második sorsolás is nekik kedvezett. Mesebeli báltündérnek lenni nem egyszerű feladat. Főleg ha valaki még soha életében nem vett részt igazi, nagy bálon. Ez utóbbi állítás ugyanis - mint később kiderült - mind az öt Hamupipőkére egyaránt igaz.

Nálatok laknak-e állatok? avagy Állatkerti séta a januári tavaszban

 Keresd az emut!Keresd az emut!

Márciust idéző napsütésben látogattam meg az Állatkert lakóit, akik boldogan szunyókáltak, vagy éppen játszadoztak a gyönyörű időben.A bejárat közelében az emuk kifutója látható, s ezek a kíváncsi madarak köszöntik az érkezőket. Mellettük aprócska kenguruk, az un. raly-kenguruk sütkéreznek a napon.

A jégből formált mesevilág - II. Debreceni Jégszobrász Bemutató

2007. december 27-én délután Debrecenben, a Kölcsey Központ mögötti Baltazár Dezső téren jeges műalkotások születtek.

Tartalom átvétel