Elöljáróban: A cikk 1986-ban íródott, egy ismert akkor híres amerikai számítástechnikai szakértő Michel E Marotta tollából. Magyarul jó pár évvel később a zárójeles kommentárokkal ellátva jelent meg a Cédrus egykori elektronikus újságjában a Flopy.lap-ban, ahol anno nem okozott sok vihart. Később, amint teltek az évek láthattuk igazán egy démoni próféciával álltunk szemben, melynek máig kiható vonatkozásai vannak. Ezért érdemes elolvasni ismét e ma már történeti érdekesség számba menő írást. És ha ez a máról szól, nem a véletlen műve. A kommentárokat akkor is Johannes írta, s ez született a később a PECSA elleni razziák korában íródott Bűn története című tanulmány alapjául. Nem árt, ha az olvasók és a politikusok megismerik, a jelenlegi rendőrséges, BSA-s, szerzői jogvesztős gyakorlat miért idegen az emberi értékektől, és miért képtelen ezt a magyar értelmes ember elfogadni, azon kívül, hogy nem az amerikai konzumer idióta birka klónja.