Advocatus Diaboli

Jubileumi tanácsülésen ismertette véglegesített cselekvési tervét a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa

Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT). A jeles évfordulón túl további okot ad az ünneplésre, hogy elnyerte végleges formáját a szőlő- és borágazati stratégia, amelynek széles körű társadalmi vitája augusztusban kezdődött meg. Az ünnep alkalmából Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára köszöntötte a kétszáz megjelent résztvevőt.

 

A Mozinet forgalmazza Enyedi Ildikó új filmjét

A TESTRŐL ÉS A LÉLEKRŐL 2017 tavaszán kerül a hazai mozikba az Inforg-M&M Film gyártásában. A Cannes-ban Arany Kamerát nyert Az én XX. századom, a Bűvös Vadász, a Simon mágus valamint a nagysikerű Terápia című tévésorozat alkotója, Enyedi Ildikó hosszú szünet után ismét nagyjátékfilmet rendezett.

 

Húszéves a Takler Borbirtok

A Takler család húsz évvel ezelőtt alapította meg pincészetét a Szekszárdi borvidéken. A két évtized alatt a Takler Borbirtok országos szinten is az egyik legismertebb borászati márkává vált, köszönhetően az olyan komoly, koncentrált vörösborainak, mint a Regnum vagy a Primarius.

 

AZ ÉV TERMÉSZETFOTÓI – MAGYARORSZÁG 2016

Évente - immár 24. alkalommal - izgalommal várjuk Az Év Természetfotósa pályázat díjazottjainak kihirdetését, képeiknek december 31-ig tartó kiállítását a Magyar Természettudományi Múzeumban, valamint az Alexandra Könyvkiadó villámgyorsan megjelenő csodálatos, idén először kétnyelvű albumát a díjazott fotósok technikailag is tökéletes felvételeiről, önálló művészi teljesítményéről.

Liba, pálinka, Márton nap!

Az év egyik utolsó nagy fesztiváljára készülődnek Siófokon: a következő hétvégén minden a legjobb hazai pálinkák körül forog majd a városban. Ráadásul ekkor ünnepelhetjük Márton napját is, amelyhez nagyon sok magyar népszokás kötődik, de közös bennük, hogy ilyenkor jókat kell enni és inni. Minden adott tehát egy élményekben gazdag balatoni kiruccanáshoz, mert ha hétvége, akkor Siófok!

 

Egyedülálló együttműködésbe kezdett a WWF Magyarország és a Duna Plaza

Megnyitotta kapuit az idén 25. éves WWF Magyarország és a Duna Plaza közös virtuális élményparkja. A három hétig tartó kiállítás keretében a látogatók egy mobil applikáció segítségével testközelből is megismerhetnek számos olyan hazai és más területekről származó ikonikus állatfajt, amelyek megmaradt szabadon élő példányai rejtőzködő életmódjuk miatt a hétköznapi ember számára, legfeljebb a természetfilmekben láthatóak.

 

Az ideális jelölt

-  A bizottság ülését megnyitom. Egyetlen napirendi pontunk van, javaslattétel a városi gimnázium új igazgatójának személyére. Egyúttal matematikát is tanítania kell. A kérdés egyszerű, egyetlen jelöltünk van. Megmondom őszintén, fentről támogatják, de polgármesterünk is egyetért. Ismertetem életrajzát röviden. Negyven éves, főiskolai végzettsége van kommunikáció, szervezés és számítástechnika szakon. Huszonnyolc éves korában lépett munkába, a Pedagógiai Team helyettes szóvivőjeként. Három év múlva állami ösztöndíjjal utazott Németországba, a Berlin-Grünau felsőfokú technikumban tanulmányozta a hatékony iskolai oktatást. Hazatérte után középfokú német nyelvvizsgát tett. Majd megalapította saját tanácsadó cégét és hat éven át szakértői tanulmányokat készített az oktatás helyzetéről megrendelőinek. Nála ideálisabb iskolaigazgatót nem tudok elképzelni. Szavazzunk!

KILÁTÓT AVATTAK PRÉDIKÁLÓSZÉKEN

Átadták a Prédikálószéki kilátót a Visegrádi hegység egyik legszebb pontján. A 639 méteren álló 12 méteres kilátót a Pilisi Parkerdő Zrt. építette meg.  Az erdészet - közjólét tevékenységei között - mintegy 1000 km túraútvonal és 330 km kerékpáros úthálózat karbantartásáról gondoskodik, erdőiben évente csaknem 20 millió látogatót regisztrálnak.

Útdíj fizetés -- felmondták a szerződést az egyik beszedési partnerrel

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) felmondta szerződését a GSM Protect Kft.-vel kedden, a társaság ügyfelei november 17-étől csak viszonylati jegy vásárlásával, vagy egy másik bevallási közreműködőn keresztül tudnak úthasználatot bevallani - hívta fel a figyelmet a NÚSZ szerdán.

Budapestre érkezik az eredeti Macskák musical

Budapestre érkezik világturnéja során az eredeti legendás angol Macskák musical, amelyet Trevor Nunn rendezett, és amely 30 évig a londoni West End, a New York-i Broadway és sok más város legsikeresebb musical produkciója volt, Cameron Macintosh és Andrew Lloyd Webber produkciós cége a Really Useful Group produkciójában. A mostani produkció plusz  meglepetést is tartogat a Macskák rajongóinak, ugyanis két új meseszép dalt írt a zeneszerző, Andrew Lloyd Webber.

Az opera királya Budapesten

Augusztus 10-én este 8 órától Plácido Domingo és vendégei ingyenes koncerten lépnek fel a budapesti Szent István Bazilikánál.

 

A kamarazene ünnepe Budapesten

Kelemen Barnabás és Kokas KatalinKelemen Barnabás és Kokas KatalinJúlius 21-én startol a Fesztiválakadémia Budapest. Reggeltől éjszakáig koncertek, nyilvános mesterkurzusok és előadások, világhírű művészek hangversenyei várják a közönséget a forróságban is hűs Zeneakadémián, amely most először nyitja ki kapuit nyáron egy rendezvénysorozat előtt.

 

Modern mesék a startupok világában: diszruptív innováció, ösztönző díjak, avagy miért büdös a Puli?

A Budapest Startup Safary keretében a Puli is megnyitja kapuit az érdeklődőknek; egy nem várt konfliktus apropóján pedig külön találkozón kínál lehetőséget mindenkinek annak megvitatására, mit tehet egy nem szokványos startup csapat, hogy a magyar űrtevékenység minél sokszínűbb és hasznosabb legyen -  Magyarország érdekében.

Friss tojás, több mint 90 féle sonka, 28 féle kalács és több millió darab édesség az Auchan húsvéti kínálatában

Az Auchan áruházak kizárólag hazai beszállítóktól származó tojáskínálatának legkeresettebb termékei a húsvéti időszakban a mélyalmos és a nagyméretű, illetve a darabonként vásárolható lédig tojások, melyek már 35 forintos áron kaphatóak. Az ünnepek alatt realizálódik az áruházlánc éves sonka forgalmának 20 százaléka, a tavalyi évben több mint 700 tonnát értékesítettek, a választék idén meghaladja a 90 féle terméket. A húsvéti bővített pékáru kínálatában már gluténmentes termékek is megtalálhatóak, de a hagyományos kalácsot, kenyeret kedvelőket is széles választékkal várják. Édességből várhatóan 2,5 millió darab fog fogyni, az áruházba látogatók már 49 forintos áron is beszerezhetik a különféle figurákat.

Március tizenötödike a Várkert Bazárban

Minden korosztály számára izgalmas kulturális és történelmi programokkal készül a Várkert Bazár nemzeti ünnepünkön. Az érdeklődők ezen a napon ingyenes tárlatvezetés mellett csodálhatják meg a Duna fővárosai- és a Koszta József-kiállítás anyagát, míg az egész napos forgatagban a szervezők koncertekkel, kávéházzal és fotózással készülnek, a legkisebbeket pedig múzeumpedagógiai foglalkozásokkal várják.

Minden második cégnél adóhiányt tártak fel Milliárdokkal tartozók

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) negyedévenként nyilvánosságra hozza azoknak a cégeknek, illetve magánszemélyeknek a nevét, amelyek, illetve akik adóhiánya 180 napja folyamatosan meghaladja a 100 millió, magánszemélyek esetében a10 millió forintot. A NAV honlapjának legutóbbi, 2015. utolsó negyedévi listáján 224 név, köztük 153 cég neve olvasható. A múlt év folyamán a nagy adóhiányosok sora összesen 736 üggyel bővült - tájékoztat a feketelista.hu

Készülhetnek a társasházak az idén is elindult az OTP Társasházi Pályázata

Február 22-ével elindult az idei év első, a társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítési projektjeit segítő pályázata.

 

Meglepő tények és történetek a tengeri fosztogatókról

A kalózkodás, vagyis a tengeri rablás a kereskedelemmel egyidős: a mások vagyontárgyainak elvétele az egyik legjövedelmezőbb szakmák egyikének számított mindig a történelem során. Nézzük, hogy kik is voltak a legrettegettebb kalózok, milyen értékben zsákmányoltak, mennyi idősek voltak és átlagosan hány évig tartott karrierjük.

 

Visszaélt gazdasági erőfölényével a MasterCard

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a MasterCard Europe SA (MasterCard) visszaélt gazdasági erőfölényével, mert 2011. február 8. és 2013. december 31. között úgy állapította meg bankközi jutalékának mértékét, hogy az alkalmas volt versenytársak kiszorítására a piacról.

Ókori vízórák

Clapsydra analogClapsydra analogAz ókori Rómában igen fejlett volt az infrastruktúra. Aurelianus császár, kiváló hadvezér, mellesleg hazánk területén Pannóniában született, jó minőségű utakat építtetett. És hatalmas védőfalat a barbárok támadásai ellen. Vízvezetékkel, csatornarendszerrel látta el nemcsak a Colosseumot, de a lakásokat is. Ebből az áldásból mind a patríciusok, mind a plebejusok részesültek. A rómaiak nagyon örültek az egészséges ivóvíznek továbbá a víz- és csatornadíj tizenkét százalékos csökkentésének a császári rezsizuhanás keretében. De számosan még így is sokallták a fizetendő tarifát. Sustorogni kezdtek, hogy a Saturnus Víz- és Csatornamű többet számláz a tényleges fogyasztásnál.

Sztárparádé a Margitszigeten

Ötcsillagos sztárok és szuperprodukciók a 2016-os Budapesti Nyári Fesztivál kínálatában. A legnevesebb hazai művészek - Rost Andrea, Miklósa Erika, Kocsis Zoltán, Vásáry Tamás, Madaras Gergely, Héja Domonkos - mellett olyan külföldi sztárok lépnek színpadra nyáron a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, mint James Valenti, Yuja Wang, Marc Heller, Sébastien Guéze, Giuseppe Filianoti, Stacey Kent, a londoni Globe Színház és a Monte Carlo Balett társulata.

 

A megújuló cirkuszművészet újabb lépcsőfoka: Adj arcot a művésznek!

2015 októberében indította útjára a Fővárosi Nagycirkusz az Adj arcot a művésznek! elnevezésű programját, amelynek célkitűzése az artistaszámok gépies megjelenítése helyett a hús-vér emberi kvalitások hangsúlyozása, valamint figyelemfelhívás a „hétköznapi csoda-csináló" képességre.

Már egymillióan kipróbálták a Telekom alkalmazást

Az indulás óta eltelt bő két év alatt igazán népszerűvé vált a Telekom alkalmazás: már egymillióan intézik ügyeiket a segítségével kényelmesen és egyszerűen, a mobiltelefonjukról. Az applikációt az ügyfelek leggyakrabban egyenleglekérdezésre és számlafizetésre használják, továbbá alkalmankénti mobilinternet limitbővítésre. Sokan kedvelik az alkalmazásba épített virtuális Kapcsolat kártyát is - így egy plasztikkártyával kevesebb foglalja a helyet a tárcájukban.

Minden másképp történt - hamisíthatóvá válik a digitális műlt

Magyarországon elektronikus iratok millió kerülhetnek veszélybe akár fél éven belül, mivel a szakmai előrejelzések szerint hamarosan feltörhetik a legnépszerűbbek közé tartozó, SHA-1 kriptográfiai algoritmust

 

Egy éves az Antik Placc

Marty McFly is megérkezett, mert ő sem szeretne lemaradni az Antik Placc vasárnapi, egy éves születésnapjáról! Igen, a napokban egy éve, hogy a Placc vasárnapról vasárnapra egyedülálló hangulatával elvarázsolja az antik, a retró, a vintázs és a kortárs szerelmeseit.

 

A farkasember legendája

A legtöbb ember képzeletében a farkasember egy két lábon járó, vérszomjas szörnyetegként él, aki teliholdkor, emberi mivoltából kivetkőzve áldozatokra vadászik. A horrorfilmek közkedvelt figurája azonban már Hollywood előtt is létezett, legendája több száz éves, népi mondavilágon alapuló múltra tekint vissza.

 

Növekvő adatforgalom, hazai áron – egyre több országgban a Vodafonnal

A Vodafone Magyarország október elsejével 14 országgal 36-ra bővítette a tavasszal bevezetett Világ Napijeggyel látogatható országok körét és bejelentette, hogy ügyfelei immár 54 országban használhatnak legalább egy helyi hálózaton a 4G szolgáltatást roaming környezetben is.

Új célkitűzésekkel kezdi meg évadát a Pesti Magyar Színház

Számos meglepetést tartogat a látogatók számára a Pesti Magyar Színház 2015/2016-os évada. Az intézmény nyár óta zajló karbantartási munkálatai mellett a legszámottevőbb innováció az audionarráció bevezetése a színházi előadások során.

 

A menekültek kötelességei – elhallgatott részletek a genfi egyezményből

A politikusok félretájékoztatási szolgálata kisírt szemmel jelenti a nemzetközi és hazai sajtó nagy részében, hogy megsértjük a genfi menekültögyi konvenciót. Ez bizony szemenszedett politikai haszonszerzésből vagy gyűlöletből elkövetett hazugság.

Radnóti Miklós: Erőltetett menet

Foto:Index.huFoto:Index.hu

ERŐLTETETT MENET

Tartalom átvétel
Pilaten black mask weboldal