Gazdaság

Csillagok és gyertyagyújtás az Arena Plazában

 

Sztárok állták körül vasárnap az Arena Plaza adventi koszorúját. Az első gyertyát Eszményi Viktória gyújtotta meg. A gyertyagyújtás egy karácsonyváró, zenés műsor keretein belül történt meg.

 

INTERAKTÍV, LÁTVÁNYOS SHOW ÉS ÉLŐ KÖZVETÍTÉS A CES 2009-RŐL

 

A műsorszolgáltató és szórakoztató ipar élvonalbeli tartalmi fejlesztései olvadnak össze a legújabb kiszolgáló platformokkal a digitális szórakoztatás nemzetközi kiállításán, a 2009-es CES-en. A Szórakoztató Elektronikai Szövetség által létrehozott és támogatott Nemzetközi CES 2009, a világ legnagyobb szórakoztató elektronikai kiállítása 2009. január 8. és 11. között visszatér Las Vegasba.

2009 az ING Investment Management szerint: nem lesz depresszió, sőt, a bajba jutott piacok lehetőségeket teremtenek befektetések

 

Az ING Investment Management nemzetközi sajtótájékoztatón ismertette jövő évre vonatkozó makrogazdasági előrejelzését, valamint befektetési várakozásait. Az ING Investment Management szakemberei szerint habár a világ a szakadék szélén táncol, a gazdasági válság nem fordul át globális depresszióba, sőt, az általános visszaesés ellenére jó néhány olyan iparág van, amely vonzó befektetési lehetőségeket rejt.

Mikor éri utol a válság a reklámokat?

www.mfor.huwww.mfor.hu A válság előbb-utóbb minden szférába begyűrűzik kisebb-nagyobb mértékben, kérdés, hogy a kommunikációt előbb vagy utóbb éri-e el, és milyen mértékben. Az értékesítés a marketing-kommunikációval kezdődik, PR-, online-, és reklámügynökségek egyelőre még csak találgatják a folyamatokat, az ügyfelek kivárnak. A Menedzsment Fórum második marketingkonferenciáján a válság marketing-kommunikációra gyakorolt hatását elemzik a felkért szakértők.

Stabil működés, a vártnál is jobb eredmény a Hewlett Packard-nál

HPwww.hp.hu A HP 2008 december 1-én közzétette az októberben zárult 2008-as gazdasági év eredményeit. A vállalat 17%-kal növelte árbevételét Magyarországon, ami messze az iparági átlag felett van.

 

Új deviza fizetési szolgáltatások az Erste Banknál -SEPA és PRIEURO

www.erstebank.huwww.erstebank.hu Új elektronikus átutalási formákat vezetett be az Erste Bank Hungary Nyrt: a pénzintézetnél 2008. november 10-étől lehetővé vált a deviza átutalási megbízások indítása az Egységes Európai Pénzforgalmi Övezetbe (SEPA). Ezzel párhuzamosan a PRIEURO bevezetésével az euró fizetéseket garantáltan 4 órán belül teljesítik, továbbá a T napos átutalás keretén belül a megbízás beadásának napján konverzió nélkül euró és dollár átutalásokat bonyolítanak.

FürgeDiákok az Emberi Jogi Casino létrehozásáért

 

Társadalmi szerepvállalásának keretében a Fürge Diák Iskolaszövetkezet 1000 munkaórát ajánlott fel civil szervezetek számára kíirt pályázat útján. A második legnagyobb, országos hálózattal rendelkező iskolaszövetkezet a fiatalok elhelyezkedési esélyeinek növelése céljára ajánlotta fel a körülbelül 6 hónapnyi teljes munkaidőnek megfelelő diákmunka-időt. A pályázat nyertese a Menedék programokért is felelős Az Emberség Erejével Alapítvány, amely a Fürge Diák büdzséből fedezett munkaórákat Emberi Jogi Casino megszervezésére és népszerűsítésére használja fel. Az akció szakmai együttműködő partnere a Nonprofit Információs és Oktatási Központ Alapítvány (NIOK).

A Cadbury új disztribúciós modellt vezet be Magyarországon

 

A Cadbury,  édesipari cég bejelentette, hogy megváltoztatja Magyarországon alkalmazott disztribúciós modelljét. A javaslat szerint az új kereskedelmi rendszer keretében 2009. február 1-től egyetlen disztribútor lesz felelős a Cadbury termékeinek magyarországi forgalmazásáért.

A DHL Express 27 000 szállítási útvonalra terjeszti ki szállítási idő standardját

A gyorsaság és a megbízhatóság döntő tényezők a modern logisztikában és szállítmányozásban, ezért a DHL Express folyamatosan ellenőrzi hálózatának teljesítményét a hatékonyság további javításának érdekében.

Hajléktalanok akcióban – újabb gerilla a Sensation Event ügynökségtől

 

2007-ben már felcsigázta a kedélyeket a Sensation hostess gerilla-akciója (http://kreativ.hu/cikk.php?id=20400), a rendezvényszervező cég most újabb, az ügynökség imázsát építő, meglepő ötlettel rukkolt elő. Budapesten, egy hét eltéréssel, két elismert marketing szakmai konferencia helyszíne előtt, furcsa ruhába öltözött hajléktalanok jelentek meg.

Magyar sikerek a térség leggyorsabban növekvő technológiai cégeinek versenyében

 

A Deloitte közzétette az Európát, a Közel-Kelet országait és Afrikát magában foglaló EMEA térség leggyorsabban fejlődő technológiai vállalatainak rangsorát. Az 500 leggyorsabban fejlődő cég közé idén 14 magyar vállalat is bejutott.

Borászat és babapertli

www.tka.huwww.tka.hu A „kismama-generáció" elhelyezkedési gondjaira hívta fel a figyelmet a most záruló VANDA (Vállalkozó Nők, Dolgozó Anyák) elnevezésű program, amely a munkába visszatérni kívánó kisgyerekes anyukákat segítette támogatott képzésével 7 hónapon át.

UPC-Budapest Bank közös (co-branded) hitelkártya kibocsátás a UPC ügyfeleinek

 

A legnagyobb hazai kábelszolgáltató régi és új előfizetői mostantól, egy különleges hűségprogram keretében, kedvezményeket biztosító egyedi hitelkártyához juthatnak.

Hálózatok térnyerése -Tisztul az ingatlanértékesítői piac

 

A gazdasági és pénzügyi válság által erősen érintett ingatlanpiac minden területén szelekció várható. A fejlesztői és hitelintézeti oldalon piactisztító hatása van a válságnak;  a nem megfelelő pénzügyi háttérrel rendelkező fejlesztők kivonulhatnak a piacról, vagy megszűnnek, és a forráshoz jutás határozza meg a lakossági hitelintézetek közötti versenyt is a jövő évben.. A Biggeorge's Holding részeként működő Otthon Centrum ingatlanközvetítő hálózat szerint hasonló piactisztító időszak következik az ingatlanértékesítői oldalon is.

Békéscsabán nyitott a Praktiker

 

A hazai kiskereskedelem egyik legkorszerűbb áruházát nyitotta meg Békéscsabán a Praktiker, ezzel 18-ra bővült hazai hálózata. A 4200 négyzetméteres barkácsüzlet 74 embernek ad munkát. Az első napon hatalmas dugók képződtek a környező utakon. Az előzetes kampány hatására sokan mentek bevásárolni az új áruházba.

K&H Bank energiamagtakaritásban második Európában

A K&H második helyezést ért el 2008-as Európai Energiabajnokság magyarországi versenyén. A díjat egy nemzetközi konferencia keretében adták át Szentendrén. A 2007-2008-as verseny során a K&H egy év alatt 18,7 százalékkal csökkentette az energiafelhasználást a cég központi irodáiban.

A Eurocopter felvásárolta a motorflug baden-baden-t

Eurocopter EC 145Eurocopter EC 145A Német Szövetségi Versenyhatóság jóváhagyta a motorflug baden-baden GmbH Eurocopter általi felvásárlását. A helikopter-karbantartással, szereléssel és nagyjavítással foglalkozó cég így a Eurocopter ügyfélszolgálati hálózatának részévé válik, azonban továbbra is független vállalatként, saját név alatt fog működni. Ezzel a felvásárlással a Eurocopter egy újabb lépést tett abba az irányba, hogy teljes körű szolgáltatóvá váljon.

A WABARD biztosító ajánlata tarol a közszférában dolgozók és a pályakezdők között.

 

A jelenlegi adatok alapján az egyéni szerződésszám már meghaladta a 30 ezer darabot. A társaság népszerű a biztosítást kötők között, az ügyfelek örömmel és bizalommal fogadták az új magyar biztosítót.

Az Európai Bizottság feltételekkel engedélyezte a MÁV Cargo privatizációját

 www.gvh.huwww.gvh.hu

A Rail Cargo Austriának fel kell számolnia a GySEV Zrt-vel meglévő szerkezeti kapcsolatait, valamint felül kell vizsgálnia e céggel meglévő szerződéses kapcsolatait is - az Európai Bizottság e feltételekkel engedélyezte, hogy a két vállalkozás konzorciuma 102,5 milliárd forintért megvásárolhassa a MÁV Cargo Zrt-t.

A második napon...

A FedEx Express, a FedEx Corp. (NYSE:FDX) leányvállalata továbbfejlesztette a Magyarországról az Egyesült Államok Keleti Partjára kiinduló küldemények másnapi kézbesítési szolgáltatását.

A Lufthansa önálló márkát vezet be Lufthansa Italia néven egy új olasz légitársaságot hoz létre

 

2008 november 27-én  mutatja be a Lufthansa az olasz légiközlekedési piacon az új márkát: a Lufthansa Italia ötvözi a már jól ismert megbízhatóságot és magas minőséget a mediterrán hangulattal. Az új márka égisze alatt a Lufthansa 2009 februárjától hat repülőgéppel fogja biztosítani Észak-Olaszország és a legnagyobb európai fővárosok közti összeköttetést.

 

A MOL-csoporthoz tartozó Tifon és a Marché International Horvátországban együttműködik

 

A MOL-csoport tagja, a Tifon üzemanyagtöltő-hálózat és a Marché International horvátországi együttműködése keretében hét horvát autópálya menti Tifon üzemanyagtöltő-állomásnál nyitnak Marché® éttermet a jövőben.

Tovább növekszik a Zebra

 

A Zebra Technologies Corporation 2008 harmadik negyedéves pénzügyi jelentése 244,073 millió dolláros árbevételről számol be. Ez a tavalyi év hasonló időszakában elért 217,218 millió dolláros árbevételhez képest 12,4%-os növekedést jelent.

A flották átlagosan 28 százalékkal olcsóbban kötnek kötelezőt

Az idei évre piaci becslések szerint a gépjárművek mintegy tizenöt százalékát flotta tagjaként biztosították. A CLB Független Biztosítási Alkusz várakozása szerint ez az arány tovább nőhet az idén, mivel a hazai gazdálkodó szervezetek közül sokan még mindig egyenként intézik járműveik biztosítását akkor is, ha legalább öt gépjárművük  van.

 

Vonzó a bécsi tőzsde indexe - A nemzetközi Erste Bank Csoport elemzése az osztrák részvénypiac kilátásairól

A Bécsi Tőzsdepalota (Wiener Börse)A Bécsi Tőzsdepalota (Wiener Börse) 

Határozottan alulteljesít az év eleje óta a Bécsi Értéktőzsde részvényindexe, az ATX.

A LÉGI KÖZLEKEDÉS MÉLYREPÜLÉSE avagy a vágyak és a kerozinárak vonzásában

 

Az őrült tempójú élet valamint az egyre szerteágazóbb gazdasági kapcsolatrendszerek állandóan változó, térben és időben gyorsuló követelményeinek leginkább a légi közlekedés képes megfelelni. Érvényes ez akkor is, ha ma a légi közlekedés nehézségeiről hallunk leginkább. Vajon ismerik, ismerhetik-e egyáltalán a légitársaságok utasaik igényeit, amelyek éppúgy hatnak az iparágra, mint a folyamatosan emelkedő kerozinárak?

Megállapodás a Citi feltőkésítéséről

 www.citibank.huwww.citibank.hu

 A Citi (NYSE-kód: C) 2008 november 24-én new York-ban bejelentette, hogy megállapodásra jutott az USA Pénzügyminisztériumával, a jegybank szerepét betöltő Szövetségi Tartalékbankkal (FED, Federal Reserve), illetve a Szövetségi Betétbiztosítási Vállalattal (FDIC, Federal Deposit Insurance Corporation) egy sor olyan lépésről, amelyek az alább részletezett módon erősítik a Citi tőkemegfelelési mutatóit, csökkentik kockázatait és növelik likviditását:

Teljessé vált a Germanwings 2009-es nyári menetrendje

 A Germanwings-nél már most elköszön a tél: a diszkont légitársaság valamennyi járatára foglalhatók jegyek a 2009. március 29. és október 24. között érvényben lévő 2009-es nyári menetrendben.

Termékelőnyre koncentráló keresőkampány a Volkswagen Caddy Maxi Life számára, a Google és az ETARGET hálózataiban

 

A tervezett látógatószámot túlteljesítve zárta őszi kereső-kampányát a Volkswagen Caddy Maxi Life. Az Arcus Search a kampány megtervezése és futtatása mellett versenytárs-elemzést is készített a Google és az ETARGET keresőhirdetési és tartalomhálózati rendszereiben. 

Megalakult az IAB Magyarország

 

Az Interactive Advertising Bureau Europe (IAB Europe) nevű szakmai szervezet 19. tagjaként megalakult az IAB Magyarország, melyet a Magyar Reklámszövetség képvisel hazánkban.

Tartalom átvétel