Kultúra

Tavaszköszöntő 2013

2013. március 16-án Tavaszköszöntő 2013 a MOM Kulturális Központban. A Muharay Elemér Népművészeti Szövetség több évtizedes hagyománya, hogy évente az ország legjobb hagyományőrző együtteseinek részvételével országos antológiát rendez Budapesten.

 

Jampik a Gödörben

2013. március 16-án GANG-Háború a Gödör Klubban. A küzdőtéren a Mystery Gang, The Silver Shine és a Psychomutants. Tavaszcsalogató fergeteges RockaPsycho party a Gödör Klubban. Tomboljon az őrület, mely elkapja az embert, ahogy a március 16-án fellépő 3 zenekar muzsikájából áradó féktelen energia és intenzitás.

 

Badacsony New Yorkban

Az impozáns budapesti New York Palota ad otthont annak a március 20-án megrendezésre kerülő borkóstolónak, melyen a badacsonyi borászok személyesen kínálják a borvidék 150 borát a szakmai partnerek, valamint a nagyközönség részére. Badacsony New Yorkban, avagy a szürke 30 árnyalata.

 

Ezer gyertya lángja mellett emlékeznek

Gyászol a nemzetközi zenei élet: a napokban elhunyt a legendás Ten Years After alapítója és korábbi gitárosa, Alvin Lee, aki 2005-ben már saját együttesével kápráztatta el a közönséget az alsóörsi Harley-Davidson Open Road Festen.

 

A színház legyen mindenkié

A Budapesti Nyári Fesztivál megkezdte a jegyek értékesítését a Margitszigeti és Városmajori Szabadtéri Színpad előadásaira. A programok az elkövetkező hetekben folyamatosan bővülnek, így érdemes időről időre visszatérni hozzánk vagy a Budapesti Nyári Fesztivál honlapjára.

 

MuzeumCafé

Sasvári Edit művészettörténész, a Kassák Múzeum vezetője kapta az idei MúzeumCafé Díjat. A múzeumi magazin által összehívott szakmai grémium az intézmény nemzetközi mércével mérve is látványos tartalmi és formai megújításáért ítélte oda az elismerést.

 

POSzT 2013

Hivatalossá vált a Pécsi Országos Színházi Találkozó 2013. évi versenyprogramjába meghívott előadások listája. A hazai és határon túli magyar színházakban 2012. március 1. és 2013. február 28. között bemutatott előadásokat az idei fesztivál válogatói: Solténszky Tibor dramaturg, rendező és Szigethy Gábor író, rendező, színháztörténész tekintette meg.

 

3 az 1-ben

3 az 1-ben és benne az ajánlatom vasárnapra műterem látogatás, igen a Nyitott Műtermek délutánja lesz, aztán hétfőtől az MTV Hungary-re visszatér a Big Time Rush csapata, és már májusra tekintek, a Pálinkafesztivál ismét az Erzsébet térre költözik.

 

3 az 1-ben és benne 2 premier és 1 Villám szombat

Bemutató lesz Hét boszorkával a Centrál Színházban és Mirandolinával Székesfehérváron a Vörösmarty Színházban végül a hagyományos szombati kedvezmény a Budapesti Tavaszi Fesztiválra.

 

A hónap humoristája: Kiss Ádám.

"Az élethez kell egy szerencsi Kiss". A Dumaszínház közösségi oldalán a közönség szavazhatja meg minden hónapban, hogy melyik humorista a kedvence. A februári szavazáson a többszázezer voks közül a legtöbbet Kiss Ádám kapta.

 

Fehérlófia - a továbbélő hagyomány

2013. március 10-én premier a Budapest Bábszínházban, Fehérlófia - a továbbélő hagyomány. Az idei ötödik bemutató a színház klasszikus magyar meséket új feldolgozásban, friss szemlélettel színpadra állító előadásainak sorába illeszkedik. A Fehérlófia szimbólumokban gazdag történetét a Budapest Bábszínház felkérésére Szálinger Balázs írta darabbá, amelyet Veres András rendezésében, Kovács Márton zenéjével, Árvai György és Szűcs Edit látványvilágában láthat a közönség.

 

Tórum fiai

2013. március 9-én 14.00-18.00 óra között Tórum fiai - családi nap vízimadarak és ördögűző kesztyűk jegyében.

Kaposfeszt

2013. augusztus 13-19. között kerül megrendezésre a IV. KAPOSFEST. A több mint 15 000 látogatót vonzó minőségi fesztivál a világszínvonalú klasszikus zenei koncertek mellett minden évben más, de annál érdekesebb programokkal várja a közönséget.

 

Programkavalkád az Egykettőben

Március 6-án megnyitott az Ybl Galéria soron következő kiállítása, mely ezúttal Rainer Máté budapesti festőművész képeit mutatja be. A kiállítás egészen április 3-ig tekinthető meg és azok, akik ellátogatnak a galériába, még a művész egyik grafikáját is megnyerhetik, ha részt vesznek a galéria és az Egykettő Zenés Bisztrókocsma közös játékán. Az este sűrű lesz, hiszen a kiállítás megnyitó mellett újabb állomásához érkezik a Women's Wine World sorozat is. Heimann Ágnes és Lics Judit borászok prezentálnak 3-3 tétel bort, amihez séfünk, Jordán Piroska álmodott egy izgalmas ételsort.

 

Gyerekparadicsom lent délen

Senki nem érdemli meg jobban a pihenést, kikapcsolódást, mint a kisgyerekes szülők - ám ők a hétvégi programot csak egy esetben tudják élvezni: ha a gyerkőceik nem unatkoznak. Pécs számtalan kincset, elvarázsolt helyet és izgalmas programot tartogat a gyerekek és az egész család számára. Felsorolni is hosszú lenne, de a kihagyhatatlanok bemutatásával megpróbálkozunk:

Tíz fotográfus, tíz történet mintegy 100 képben, a NŐ-ről

A Marie Claire cikkei évtizedek óta a nőkről és a nőkért születnek. Minden országban a legnevesebb fotográfusok vesznek részt a lap készítésében, ezért útjára indították a Marie Claire Nemzetközi Fotográfiai Díjat, amelyre a nők életét bemutató sorozatokkal lehetett jelentkezni.

 

Szüreti és Kulturális Kalandozások Latin-Amerikában

2013. március 22-23-24 között a Fogasházban, a Chile Wein Import Magyarország, a Latin-Amerika Társaság és a Fogasház - kulturális befogadótér közös rendezésében idén először „Szüreti és Kulturális Kalandozások Latin-Amerikában" elnevezésű különleges programsorozat várja az érdeklődőket.  

 

Péterfy Bori a TITANIC-kal a Toldiban

2013. március 6-án 20 órakor a Toldi moziban tíz vadonatúj Péterfy Bori klip premierjével startol az idei Titanic. Az eseményen a közönség természetesen az együttes tagjaival is találkozhat.

 

Fényvarázsló a Fényszínházban

2013. március 9-én, Fényszínház: A fényvarázsló c. bemutató a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban. A lézerszínház megszűnése után a színházak világában űr keletkezett. A nemrégiben alapított Fényszínház ezt szeretné betölteni egy megújult, nagyobb technikai és művészi repertoárral, s az eddigiektől eltérő színházi formával.

 

17. Győri Tavaszi Fesztivál

Idén is a tavasszal együtt köszönt be Győrbe a kulturális évad, végre elkezdődnek a Négy Évszak Fesztivál programjai. Az utóbbi évek hagyományaihoz híven Győr idén is számtalan kulturális meglepetést tartogat, a 17. Győri Tavaszi Fesztivál színvonalas és változatos eseményekkel várja az érdeklődőket.

 

Moha Kávéház és Kultúrtér, ahol kávézás közben is megtalálja Önt a kultúra.

A Moha Kávéház és Kultúrtér márciusban igazi programözönnel köszönti a tavaszt. A nagy sikerű állandó sorozatok - mint például a Godot Irodalmi Estek, a Godot Filmklub, vagy a Jazz másképp sorozat - mellett több koncert is várja ebben a hónapban a vendégeket. Március 9-én a Moha lesz az egyik legfontosabb állomása az immár harmadik éve megrendezett Karinthy-túrának.

 

3 az 1-ben

3 az 1-ben és benne Botka Ildikó festőművész pécsi kiállítása, Végh András az Újlipótvárosi Klub-Galériában mutat be „Sok-világ"-ot és végül a Várban az OSzK KönyvTÁRlat-on, Léda és Ady kapcsolatában egy különleges női sors.

 

Rendhagyó bemutató a Bethlen téren: Pálfordulás két részben

És valóban, bár ez színházi körökben nem bevett szokás, Térey János Paulusa két részletben kerül bemutatásra a Bethlen Téri Színházban. A Makranczi Zalán rendezte előadás első részét március 7-én, csütörtökön, folytatását pedig április 3-án, szerdán láthatja a közönség.

 

Pécs nem szűkölködik programajánlattal a héten sem

Még látogatható az elektrográfiai kiállítás, de mellette Pécsre jön A Trabantfejű Nő és az Utazás kiállítás és vásár. Igazi élményszámba menő ritkaságokat nézhetünk a Buddha ereklyék Pécsett c. kiállításon, és az említetteket megkoronázhatjuk Baráti Kristóf fotóival.

 

HAVADTŐI SÁMUEL – MMXIII. Áttekintő kiállítás.

A kortárs művészet élvonalába tartozó magyar festőművész, az idén 60. születésnapját ünneplő Havadtői Sámuel (Sam Havadtoy) eddigi életpályáját bemutató monstre kiállítás nyílik 2013. március 9-én a Kepes Intézetben, Egerben.

 

Ismét világsztárok a Fesztiválon

33. alkalommal várja közönségét világsztárokkal 2013. március 22. és április 7. között Budapest legrangosabb összművészeti fesztiválja a Budapesti Tavaszi Fesztivál.Fellép többek között a világhírű Collegium Vocale Gent Philippe Herreweghe vezényletével, Christoph Prégardien és a Le Concert Lorrain, Patricia Petibon és a Münchener Kammerorchester, Joshua Bell és az Academy of St Martin in the Fields, valamint Claudio Abbado és az Orchestra Mozart.

 

India Fesztivál

Az Indiai Nagykövetség nagyszabású India fesztivált szervez 2013. március 6-10. között az Átrium Film-Színházban. A Fesztivál öt napja alatt 7 bollywoodi filmet láthat majd a közönség. A részletes programot korábbi írásomban (Lásd: http://euroastra.hu/node/68574) már olvashatták, most a filmeket ismertetném bővebben, természetesen időrendi sorrendben.

A Néprajzi Múzeum Napja

A Néprajzi Múzeum március 5-ét évről-évre születésnapjaként ünnepli arra emlékezve, hogy Xántus Jánost 1872. március 5-én nevezték ki a Magyar Nemzeti Múzeum Ethnográphiai Osztályának igazgató-őrévé.

 

Márciusi programajánló

Hónapok óta azt hajtogatom, hogy hamarosan itt a tavasz. Egyszer már muszáj eltalálnom. Amíg kiderült, hogy márciusban valóban megérkezik-e a várva várt kikelet, szemezgessünk egy kicsit a programok közül.

 

3 az 1-ben

3 az 1-ben ajánlataim újdonságok és bemutatók, mégpedig premier az Átrium Film-Színházban és a Gózon Gyula Kamaraszínházban, valamint új képekkel Feltámadtunk címen Zuzu-Vető a Neon Galériában. Kellemes színházazást és képezést.

 

Tartalom átvétel